Elérzékenyültek a Máté Péter-díjtól - Videóval frissítve!
A Liszt-díjjal egyenrangú Máté Péter-díjban részesült március 15-én a Karthago zenekar – az előbbit kimagasló teljesítményt nyújtó komolyzenészek, az utóbbit ugyanezért könnyűzenészek kapják. Az együttes vezetőjével, a Budafokon élő Szigeti Ferenccel azóta – még szerencse, hogy kitavaszodott – madarat lehet fogatni…
A zenekari tagok címére Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének aláírásával érkezett levél indoklásában röviden ez áll: „Kiemelkedő és példaértékű munkássága elismeréseként Máté Péter-díjjal jutalmazzuk”, s még arról is értesítette a kitüntetett zenészeket, hogy a díjat majd egy későbbi időpontban, méltó körülmények között adják át.
A Karthago öt tagja: Szigeti Ferenc, Gidófalvy Attila, Kiss Zoltán Zéro, Kocsándi Miklós és Takáts Tamás most külön-külön kénytelen ünnepelni a járványveszély miatt, de biztos előbb-utóbb nem marad el a közös ünneplés sem.
– Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, én el is érzékenyültem, alig találtam szavakat, amikor megtudtam ezt a komoly elismerést – ezekkel a szavakkal fogadta gratulációnkat Szigeti Ferenc. – Alig van már hangom, annyi telefonra kellett reagálnom, de szívesen tettem. Ez a rangos szakmai kitüntetés azt jelenti, hogy figyelnek ránk, számon tartják teljesítményünket. Negyvenkét éve vagyunk töretlenül együtt, nemcsak kollégaként, hanem barátként is, ami a világon is ritkaság ebben a műfajban! S az is ritkaság, hogy sikerült megtartanunk ilyen hosszú időn keresztül a stílusunkat, az egyéni hangunkat. Vittük a magyar kultúra hírét a nagyvilágba, miközben sok aranylemezt készítettünk.
– A több mint négy évtized alatt hány koncertjük lehetett idehaza és külföldön?
– Pontosan nem tudjuk, de több mint hatezer! Sokszor bejártuk az országot és a fél világot a Szovjetuniótól Kubáig, és mindenütt sikert arattunk. Az egyik legrangosabb osztrák könnyűzenei fesztivált pedig meg is nyertük a Requiem című számunkkal, amit kérésemre Máté Péter írt át nagyzenekarra.
– Milyen volt vele a kapcsolata, és milyen érzés, hogy pár éve róla nevezték el ezt a jelentős díjat, amit most meg is kaptak?
– Jó barátságban voltunk, a Corvina zenekarban játszottam, amikor sokat turnéztunk együtt. Egyik nagylemezének zenei alapját például mi játszottuk fel. Péter kiváló zenész és remek ember volt, nagyon hiányzik csaknem négy évtizede, amióta itt hagyott bennünket fiatalon. Ki hitte volna akkoriban, hogy egy Liszt-díjjal egyenrangú kitüntetést neveznek el róla!
– Már egy éve bezártan él, élünk, mivel telnek a napjai, és mire készül zenekarával a közeljövőben?
– Valóban nem mindennapi helyzetbe kényszerültünk pontosan egy éve, számos bulink ugrott eddig, de reménykedünk, hogy hamarosan vége lesz ennek a borzalomnak. A budafoki házamban van a stúdiónk és a próbatermünk, itt szoktunk a fiúkkal együtt gyakorolni, felkészülni egy-egy koncertre, és innen indulunk turnékra – illetve majd fogunk… Hetente többször beszélek velük telefonon, tartom bennük a lelket, mert azért nem mindenki viseli el könnyen ezt a kényszerű helyzetet. Én a kertemben elvagyok, elég nagy, még gyalogolni is lehet itt, nem szorulok rá, hogy elhagyjam a házat. Nem lógok az interneten, könyveket olvasok, filmeket nézek és a testemet is karbantartom, rendszeresen edzek futópadon, illetve súlyzózom. Ezenkívül természetesen a gitárt is gyakran a kezembe veszem. Hamarosan készítünk egy best of lemezt, amely összefoglalja az elmúlt negyedszázadunkat. Utoljára huszonöt éve adtunk ki hasonlót, ezért lesz némi átfedés köztük, de a számokat, nagy slágereinket átkeverjük, és két új számunk is helyet kap rajta..
(Temesi László)
