Ugrás a tartalomra

Budafoki Bornapok!

2021. augusztus 27. péntek
Szeptember 3–5. között, ha szűkebb keretek között is, de újra átélhetjük a budafoki pezsgő borkalandot kerületünk szívében.
Budafoki Bornapok!

Az idő rövidsége és a jelenlegi járványügyi intézkedések miatt a hagyományos Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválhoz képest sajnos kevesebb helyszínen, de hangulatában, megjelenésében egy hasonló eseménnyel készülnek a szervezők szeptember első hétvégéjén.

Összesen négy helyszínen vehetünk részt színes programokon:


Borudvar (Oroszlános Udvar – Leányka utca 1/B):

A kerületi borászatok mellett ezen a helyszínen zajlanak majd a koncertek is. Szeptember 3-án 16:00–éjfélig, szeptember 4-én 10:00–02:00 óráig vehetünk részt zenés programokon – a hatályos jogszabálynak megfelelően belépés csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehetséges!

A nemzetiségi önkormányzatok fellépései és a Mazsola bábelőadása mellett többek között meghallgathatjuk a 100 Tagú Cigányzenekart vendégével, Takács Nikolasszal – a Roma Nemezetiségi Önkormányzat támogatásával, a Swing à la Djangót, a Kolompos együttest, a RockFlow-t, Ruby Harlemet, a The Bluesberry Band & Tátrai Tibort, Kerekes Bandet. De lesz Szinergia Mazsorett és Táncstúdió bemutató, este pedig DJ Matek Márk fog gondoskodni a hangulatról.

Borliget (Városház tér):

Igazi lounge miliő várja a borkedvelőket a Városház tér előtti parkos területen. A Borliget sátrában délután Promontorium pódiumbeszélgetések lesznek többek között Garbóci László helytörténésszel, Orbán Gergellyel, a Soós István Borászati Szakközépiskola igazgatóhelyettesével, Deutsch Anitával, a Bornegyed művészeti vezetőjével, de lesz borkóstoló is Bitai Gergely sommelier-vel.

A helyszín védettségi igazolvány nélkül is látogatható.
 

Piactér:

Napközben családi alkotó- és játszóházzal (a platánfa alatt), valamint vásárral, kiváló borokkal és ínycsiklandó, igazi piaci ételekkel várnak mindenkit szeptember 4-én és 5-én Budafok Agoráján, azaz a Szomszédok Piaca előtti téren.

A Szeleshát birtok, a Bibok Pincészet és a Sápi borai mellett „Kapj rá!” – halfogyasztást népszerűsítő roadshow is lesz az Agrármarketing Centrummal.

A helyszín védettségi igazolvány nélkül is látogatható.
 

Szieszta pont (Szent István tér – a Piactér mellett):

Kellemes ejtőzés a városi nyüzsgésben, a könnyed borok, és beszélgetések helyszíne, baráti társaságok találkozási pontja a Szent István tér és a Piactér között félúton. A kitelepülő borászatok között megtalálható a Borgiorno, a Birkás Borház, a Laposa Badacsony, a Katona Borház, a ViMaVin Pincészet.

A helyszín védettségi igazolvány nélkül is látogatható.


A részletes programokról a http://bornegyed.hu/budafoki-pezsgo-es-borfesztival oldalon tájékozódhat minden érdeklődő.

Búcsúztassuk el együtt a nyarat szeptember 3–5. között!

Budafoki Bornapok!