Ugrás a tartalomra

Edzőlegendák Sebestől Mészölyig

2020. május 21. csütörtök
Nem akármilyen szakemberek dolgoztak Budafokon az elmúlt száz évben
Edzőlegendák Sebestől Mészölyig

Tudták, hogy még Háda József, a harmincas évek Fradijának legendás kapusa is edzősködött Budafokon? Bizony, bizony. A magyar edzői kar krémje fordult meg klubunknál az évtizedek során.

Arról már korábban szót ejtettünk, hogy az eddigi egyetlen NB I-be jutás kovácsa Sebes Gusztáv volt, az Aranycsapat későbbi szövetségi kapitánya, aki 1945-ben az újjászerveződő labdarúgásunk élvonalába kormányozta a BMTE-t. Sebes később elnöke is volt klubunknak.

1952-ben az a Steiner János dolgozott nálunk edzőként, aki később Lengyelországban emelkedett hírnévre, megannyi bajnoki címet szerezve a sziléziai csapatokkal, többek között a Ruch Chorzówval.

Szollár Lajos 1953-tól irányította a csapatot, majd egy igazán nagy név, Rudas Ferenc, a Fradi és a válogatott egykori hátvédje vette kezébe a BMTE-t. Az 1956-os forradalom kitörésekor pedig a bevezetőben említett Háda József trenírozta együttesünket.

Az 1967-1968-as idényben Csordás Lajos, a szeretett Csori volt a BMTE vezetőedzője, aki tulajdonképpen korai halála szakított el a kispadtól.

Aztán hamarosan jött a Mészöly Kálmán-féle sikerkorszák, a Szőke Szikla 1971-ben, majd 1974 és 1976 között dirigálta együttesünket, remek eredményekkel. Dobesch Gyula, a BMTE szimbóluma három időszakban is vezette a csapatot, mint ahogy a kétezres években Tóth Bálint is örök tűzoltóként tért vissza időről időre a BMTE kispadjára.

A közelmúlt egyik legszebb időszaka Prukner László nevéhez fűződik, aki 2015 és 2017 között volt a budafok vezetőedzője, vele került fel a gárda az NB II-be, és ütötte ki a Videotont a Magyar Kupában, jutott el a legjobb négyig, ahol csak Prukner korábbi klubja, a ferencváros állta Kovács Dávidék útját.

– Szép időszak volt, hálával gondolok vissza Jakab József telefonhívására, hiszen akkor kaptam, amikor a Testnevelési Egyetemet leszámítva éppen nem volt munkám – idézte fel a szakember a 2015-ös érkezését. – Nagyon jólesett, hogy a közelmúltban, amikor az NB I-be feljutást ünnepelte a csapat, Jaksi az én nevemet is említette azokéi között, akik emelkedő pályára állították a csapatot. Akkor már Bélteky úr volt a tulajdonos, lépésről lépésre javultak a körülmények, s akkor tudtuk budafokra csábítani játékosként Oláh Lórántot és Csizmadia Csabát, akik ma már sportigazgatóként és vezetőedzőként oroszlánrészt vállaltak a feljutásban.

Pruknernek elve, hogy nem látogat vissza azokhoz a csapatokhoz, ahol valaha dolgozott, így a kaposvár és a Fradi meccsein sem járt attól kezdve, hogy elváltak az útjaik. A BMTE-vel azonban kivételt tett.

–Tavaly meghívott Jaksi a villanyvilágítás avatójára, és én eljöttem, mert ez a családias hangulat, amely Budafokra olyannyira jellemző, rabul ejtett. Nem ígérek semmit, de nagyon valószínű, hogy a csapat NB I-es mérkőzéseire is kilátogatok majd.

„Pruki” mindig szívesen látott vendég lesz a Promontor utcában.

 

Ch. Gáll András