Ugrás a tartalomra

Csángó keresztgyerekek nyaralása a kerület támogatásával

2018. július 17. kedd
Idén is vendégül látták a lábnyiki csángó gyerekeket budafok-tétényi „keresztszüleik”, akik az önkormányzat támogatásával a Balatonnal és Budapesttel is megismerkedhettek a közel kéthetes nyaralás alatt.
Csángó keresztgyerekek nyaralása a kerület támogatásával

19 gyerek és 2 kísérőfelnőtt érkezett a már ismerőssé vált magyar tengerhez, Balatonszepezdre a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület szervezésében. A szervezeten keresztül jelképesen „keresztszülővé” váló Bogó Ágnes, Budafok-Tétény díszpolgára, Bakos Miklós, köztiszteletnek örvendő kerületi vállalkozó, a Nagytétényi Polgári Kör képviseletében László Éva elnök, díszpolgár, valamint az újonnan csatlakozó keresztszülő, Balla István, az önkormányzat bizottságának tagja rendszeresen támogatja a szegény faluból érkező gyerekek boldogulását, akiket most vízi programokkal, versenyekkel és kézműves foglalkozásokkal vártak a balatoni környezetben. A kis vendégek ezentúl megnézhették a balatonedericsi Afrika-kiállítást, a Festetics-kastélyt, de hajókiránduláson is részt vehettek, a legbátrabbak még a kapitány mellé is bemehettek, hogy megismerjék a hajóvezetés rejtelmeit. „A saját gyermekkoromra is emlékeztetnek, hiszen szegénységből érkeznek, de nekik is ugyanúgy vannak álmaik, vágyaik, és ha tehetek azért, hogy ehhez közelebb kerüljenek, szívesen megteszem, és erre biztatok másokat is.” – mondta a program egyik fő támogatója, Bakos Miklós.

A lábnyiki gyerekek balatoni nyaralását Budafok-Tétény önkormányzata hosszabbította meg, hiszen július 12-14. között balatonakali táborában látta vendégül őket, ahol a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola tanulóival közösen tölthették az üdülés utolsó napjait. Ahogy Karsay Ferenc polgármester elmondta, egy csíksomlyói zarándoklat során ismerkedtek meg a lábnyiki közösséggel, ahol saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy jó helyre kerül a segítség, ezért azóta is örömmel támogatják őket. A csángó gyerekek pénteki előadásuk alkalmával bemutatták kultúrájukat, hagyományaikat, melyre a táncház alkalmával a Budafok-Tétényből érkezett új barátaikat is megtanították. Szombaton Budapest felé vették az irányt, ahol dunai hajókázás során ismerhették meg a fővárost. Az ezt követő közös ebéd után a Tropicarium meghívásának tett eleget a lábnyiki gyermekcsoport, akik így megismerhették a vízi világ és az esőerdő csodáit.

Csángó keresztgyerekek nyaralása a kerület támogatásával

Fotó: Kocsis Zoltán