Ugrás a tartalomra

Családi park épülhet Tétényben

2020. május 21. csütörtök
A helyiek ötletét 80 millió forinttal támogatja az önkormányzat pályázati programja
Családi park épülhet Tétényben

Nagytétényben, a Sváb emlékhely körüli területen családi park épülhet. Baranyai Márta és Mányoki Kinga ötlete a Közösségre kapcsolva pályázati program keretében valósulhat meg. Az egyik értelmi szerzőt, a tősgyökeres nagytétényi lakost, Baranyai Mártát kérdeztük.

Családi park épülhet Tétényben– Mikor és hogyan értesült a Közösségre kapcsolva-pályázat lehetőségéről?

– Tavaly év vége felé, szájhagyomány útján hallottunk róla. Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy milyen témában szeretnénk pályázni.

– Mi adott ihletet? Van személyes érintettsége? Milyen értékek mentén szeretnék megvalósítani a pályázatba foglaltakat?

– A pályatársammal, Mányoki Kingával elsősorban főállású anyukák vagyunk. Már évek óta több családközpontú rendezvényt szervezünk együtt. Folyamatosan figyeljük a kerület fejlődését, igényeit. Nagy öröm azt látni, hogy az utóbbi években egyre több fiatal család él a kerületben. Mi azt szeretnénk, ha itt, Nagytétényben is épülne egy nagy, közös családi park. Mivel Kingával mindketten tősgyökeres nagytétényiek vagyunk, igyekszünk megőrizni, és ha van rá lehetőségünk, akkor fejleszteni az értékeinket. Immár mindketten háromgyermekes anyukák vagyunk, a hat kis ötletgazdánknak hála, nincs hiány az ötletekben. Nagyon fontos számunkra a családcentrikus gondolkodás, a szabadtéri sport, tartalmas időtöltés olyan környezetben, ahol a gyermekek és szülők biztonságban, szabadon, boldogan lehetnek együtt.

Az önkormányzat megkeresésére beadtuk egy tervet, ebben részletesen vázoltuk, mi hogyan is képzeltük el ezt a leendő parkot. Nagyon jó lehetőség, hogy a terveink alapján valósulhat meg ez a projekt.

– Mikor tudták meg, hogy a pályázatot támogatásra érdemesnek találták?

– Nagy izgalommal követtük a szavazás fordulóit, hatalmas boldogság volt látni, hogy a szavazás végén a mi pályázatunk kapta a legtöbb voksot. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki ránk, a mi pályázatunkra szavazott, és támogatta a Tétény-Rét Családi Park ötletét. Nélkülük, a közösség összetartása nélkül ez nem sikerülhetett volna.

– A jövőben is tervez pályázni más projektekkel?

– Persze, mindenképpen. Remélem, lesz rá alkalmunk, mert még nagyon sok ötletet szeretnénk megvalósítani. Bízom benne, hogy közös erővel és kitartással sok fejlesztést és programot fogunk tudni véghez vinni. Igyekszünk a jövőben is megragadni minden lehetőséget, amivel Nagytétény színvonalát, szépségét, közösségét fel tudjuk lendíteni és előrébb tudjuk mozdítani. Mint mondtam, szeretünk itt élni, és azt is szeretném, ha a gyermekeink is boldogan nőhetnének fel ebben a csodálatos környezetben.

(SZ. L.)