Ugrás a tartalomra

Budafok-Tétényi óvodapedagógus a 2017-es Pedagógus Oscar TOP 3 jelöltjei között. Szavazzanak rá!

2017. február 24. péntek
Az a megtiszteltetés érte kerületünket, hogy a Leányka Tagóvoda egyik óvodapedagógusa, Homoki Olga bekerült 2017-es Pedagógus Oscar TOP 3 jelöltjei közé a döntőbe. Ezúton kérünk minden Budafok-Tétényi lakost, hogy támogassák egy-egy „kedveléssel”, lájkkal, esetleg megosztással kerületünk jelöltjét! Fogjunk össze!
Budafok-Tétényi óvodapedagógus a 2017-es Pedagógus Oscar TOP 3 jelöltjei között.  Szavazzanak rá!

neteducatio.hu oldalán olvasható Csordás Mihály ajánlója a jelöltről:

„Homoki Olga, a 22. kerület, Leányka úti tagóvoda Süni csoportjának az óvónénije. 23 éves pályafutása alatt nagyszerű dolgokat vitt véghez a gyermekek fejlesztésében és foglakoztatásában. Java részt vegyes csoportokat vezet, aminek legnagyobb nehézségével is ügyesen megbirkózik, hisz 3 felé kell figyelnie, 3 különböző korcsoportot kell fejlesztenie, ami nem kis feladat. Az iskolaérett gyermekeket az iskolára felkészíteni, a kis csoportba érkezőket integrálni, és hogy ne érezzenek hátrányt a középső csoportos kisgyermekek, velük is foglalkozni. Azt gondolom, ez mind elárulja, hogy sokrétű, színes és mindenekelőtt hatalmas tudással rendelkező óvónéniről beszélek. Nem véletlen jelöltem meg a díjra. Közvetlenségével, az óvodai programok aktív részvételével minden esetben színesíti a csapatot, motiválja a gyermekeket és szülőket egyaránt. Tudásával, önzetlenségével és szeretetével már sikerült más esetben bizonyítania, így bízom abban, hogy itt is sikert érünk el és boldogan veheti majd át a győztes díjat.”

FONTOS, hogy érvényesen szavazni, csak a fényképre kattintva lehet! Lájkold kedvencedet vasárnapig- kattints a választott jelölt képére és szavazz!

Csak a jelölt képe alatt leadott szavazat számít, tehát, a támogatás menete: Homoki Olga-ra kattintva, és a hozzátartozó jellemzést lájkolva ("tetszik"- kelve) lehet növelni „jelöltünk” esélyeit,vasárnap estig!

Az albumra leadott lájk sajnos nem érvényes! Erre érdemes figyelni!

Kerületi „jelöltünk” a következőket írta saját FB oldalán: „Kedves Ismerőseim! Szeretettel tudatom, hogy igazi meglepetésként, az Óvodapedagógus kategóriában bejutottam a Pedagógus Oscar díj TOP 3 jelöltjei közé. Ez már a döntő, így ezúttal nagyon szépen kérlek Benneteket, támogassatok egy-egy lájkkal, esetleg megosztással. /…/ Hálás köszönettel: Olgi”

Itt vagy itt lehet szavazni.