Ugrás a tartalomra

Az önkormányzat, a Herman Ottó Intézet és egy kerületi katolikus közösség is csatlakozott idén a TeSZedd-akcióhoz

2017. szeptember 19. kedd
A kerület három alpolgármestere, a Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Templom híveinek egy csoportja, és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. munkatársai is csatlakoztak idén is az immár 7. alkalommal megrendezett, három napos TeSzedd – Önkéntesen a tiszta Magyarországért kezdeményezéshez.
Az önkormányzat, a Herman Ottó Intézet és egy kerületi katolikus közösség is csatlakozott idén a TeSZedd-akcióhoz

Idén a kerületünkben a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. is kezdeményezte az akcióban való részvételt, amihez az intézet munkatársai mellett Zugmann Péter vezetésével a kerületi önkormányzat önkéntesei és más magánemberek is csatlakoztak, köztük Szepesfalvy Anna és Németh Zoltán alpolgármesterek is. Mint évek óta, most is a budafoki Duna-partot tisztították meg, 20 zsák szemetet összegyűjtve. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft munkatársai több helyszínen – a XI. és a XXII. kerületben – is gyűjtötték a köztéren elszórt hulladékokat.

A tavalyi évben Nobilis Márió atya látogatott el a Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Templom plébániájára és tartott előadást a teremtésvédelemről. Szavait viccesen azzal zárta, hogy a következő alkalommal csak akkor hajlandó eljönni ismét, ha konkrétan tesz is valamit a hívő közösség a teremtett világunk védelméért. Megfogadva tanácsát az idén a plébánián teremtésvédelmi kört hoztak létre, amelynek keretében havonta egyszer találkoznak. A havi találkozások mellett igyekeznek közösségi szinten is megjelenni, amelynek egyik példája volt az önkéntes szemétszedés.

A rövid eligazítás, illetve az eszközök (zsákok, kesztyűk, kötözők) kiosztása után kisebb csapatokra osztódva indultak neki a portyának. A Memento Parki buszmegállótól a Dózsa György út irányába haladtak és tisztították meg a szeméttől a Nagytétényi-fennsík ezen területét. Sajnos, nem kellett nagyon keresgélni a szemetet. Ott volt mindenütt, de leginkább a Balatoni út mellett, ahol az autókból kidobált fémitalos dobozokon kívül az óriásplakátok korábbi, otthagyott, ragasztós hirdetéseiből akadt a legtöbb. Ezen kívül azon utak mellett akadt a legtöbb szemét, ahova autóval is be lehet hajtani (itt leginkább építési hulladék volt). Végül összesen 31 zsák szemetet és két a 90-es évekből itt hagyott hirdetőtáblát gyűjtött össze a kitartó csapat. Fotók: https://drive.google.com/drive/folders/0B-8pdfyHDEOVa1ZNUS1qbk9MMzg?usp=sharing

A szervező Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint 381 az államigazgatási szerv, 326 az egyesület, civil szervezet, 662 az oktatási intézmény, 170 magánszemély, és 86 gazdálkodó szervezet vett részt az akcióban. Idén országosan 1732 ponton kétszázezer önkéntes szedte a szemetet.

Jövőre ismét találkozunk!

 

Forrás: Kőhalmi Attila, www.hoi.hu, MTI