Ugrás a tartalomra

Gombapince-látogatás és konzultáció, 2012. október 20.

2012. november 20. kedd
A kerületben jelentős gombatermelés folyik, a hazai termelés mintegy 70%-a innen kerül ki, s a pincerendszer ennél is jóval nagyobb lehetőségeket rejt.
Gombapince-látogatás és konzultáció, 2012. október 20.

A kerületben jelentős gombatermelés folyik, a hazai termelés mintegy 70%-a innen kerül ki, s a pincerendszer ennél is jóval nagyobb lehetőségeket rejt. A látogatást és a konzultációt Kolláth Rita szervezte, a Gyula vezér utcában lévő gombatermelő vállalkozáshoz. A programon a CKT néhány tagján kívül számos barossi és budatétényi érdeklődő vett részt.

A Gyula vezér u. 67. alatti pince udvarban Tóth Attila gombatermelő vállalkozó fogadta az érdeklődőket, ő 1993 óta folytatja a tevékenységet, itt önkormányzati pincéket bérel. Elmondta, hogy a hazai gombatermelés a 80-as 90-es évek 40 ezer tonna feletti szintjéről mára 25 ezer alá esett, de nagy része ma is itt folyik, a kerület pincéiben. Ebben mintegy 15 hagyományos vállalkozás, és további közel 30 csatlakozó vesz részt, akik az elmúlt években tanulták ki a mesterséget. Az EU-ban, Lengyelországban folyik nagy tételben termelés, ott a 90-es években holland tőkével futtatták fel, 10 ezerről, 120 ezer tonna fölé a termelést, mely ma már 225 ezer tonna/év, s állami támogatás is segíti azt. Ott ún. termelő házakban folyik a gombatermesztés.

Itt a technológia a zsákos, beoltott komposztos, a ma használt komposzt 80%-ban szalmára épül, kevés csirketrágyával, ami jóval könnyebb, mint a korábban alkalmazott lótrágyás komposzt. Évente egy-egy pincében mintegy 8-9 termelési ciklust bonyolítanak le, ciklusonként három szedési periódussal. A kikerülő komposzt zöme a Csúcs utcai Baki féle telepre kerül, ahol kezelik, keverik, majd Inotára szállítják és erőműben égetik el.

Más mezőgazdasági termékekhez hasonlóan itt is nagy a különbség az átvételi ár és a kiskereskedelmi között, zömmel multik vásárolják fel a gombát, ma már nem 90, hanem 45 napos fizetéssel, és most 380 Ft/kg-ot fizetnek, míg a Tescoban 890 Ft az ára.
A látogatók egy gombapincében
Pinceudvari helyzetkép

A látogatók részéről felmerült, hogy miért nem folyik közvetlen kiskereskedelmi értékesítés, miért nincs közvetlen kapcsolat pl. a helyi vendéglőkkel, sőt az is felmerült, hogy gombafesztivált is lehetne rendezni a gomba helyi népszerűsítésére. Úgy tűnik azonban, a gombatermelők helyi érdekérvényesítő képessége, szerveződése nem kielégítő, sőt, a konkrét termelő is elzárkózott a helyi TV-nek adandó interjútól.

Mészáros Péter