Ugrás a tartalomra

Jubiláló borkövetek

2012. július 30. hétfő
A Promontorium Borlovagrend ünnepi közgyűléssel ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját a Városháza dísztermében. Az alkalomra egy fotókkal gazdagon illusztrált kiadványban összegezték eddigi működésüket.
Jubiláló borkövetek

A bor budafoki követeinek jubileumát a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége és az ország számos vidékén működő borrendek képviselői is ünnepelték. A felszólalások között alkalomhoz illő zenei műsorral tette emelkedettebbé a hangulatot a Szt. Kristóf Régizene Együttes.

 

 

Dr. Urbán András, a borlovagrend nagymestere, az ünnepi közgyűlés levezető elnöke üdvözölte a termet megtöltő vendégsereget. Dr. Répás Judit aljegyző az önkormányzat nevében mondott rövid köszöntőt, majd
dr. Terts András, az országos szövetség elnök nagymestere méltatta a Promontorium Borlovagrend két évtizedes működését. Először Budafokról szólt:
"Gazdag ez a város, amely elnyerte néhány évtizeddel ezelőtt a ÂťSzőlő és Bor VárosaÂŤ kitüntető címet. Nincs még egy kerülete Budapestnek, ahol két borrend is lenne. Az egyik az idén 25 éves Chevaliers Törley Pezsgőrend, a másik a most ünneplő Promontorium Borlovagrend. Gazdag ez a kerület azért is, mert fantasztikus kincsek rejlenek a föld mélyén. Örömmel konstatálhatjuk, hogy a budafoki pincevilág a borászat másik arculatát megmutatva, megújulva, a borturizmus szolgálatába állítja kincseit. Fontos gazdagító tényező a 100 éves múltra visszatekintő budafoki borászati szakoktatás, és az itt lakó emberekben, lokalpatriótákban is fantasztikus szellemi tőke van."
A Promontorium Borlovagrend megalakulását, működését is méltatta:
"Dr. Gazdag László, a borásziskola néhai igazgatója húsz évvel ezelőtt összefogta a szőlészettel, borászattal foglalkozó szakembereket, tanárokat, vállalkozókat és a lokalpatrióta helyieket. Megalakult a borlovagrend, amely célul tűzte ki a borkultúra terjesztését, a hagyományok ápolását. Ma már 50 borrend tagja a szövetségünknek. Legfontosabb rendezvényeinken mindig ott vannak a Promontorium Borlovagrend tagjai, méltóságteljesen, elhivatottsággal. Vérükben van Budafok, a bor és a hagyományok szeretete, tisztelete. Ezzel minden házigazda borrend elismerését kivívták."

Márkus Pál, a borlovagrend kancellárja részletesen ismertette a szervezet működését és létrejöttének előzményeit. Többek között elmondta, hogy "1990-ben úgy döntött az önkormányzat, hogy rendezzük meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált. Ennek 1991-től állandó időpontja szeptember első hétvégéje lett. 1992-ben megalakult a borlovagrendünk, azzal a céllal, hogy ezt és a hasonló rendezvényeket támogassuk. Alapításunkhoz az akkor működő Budafokiak Budafokért alapítvány is jelentősen hozzájárult. A szellemi tőkét a borászati szakiskola szolgáltatta. Ruhánk különbözik a többi borrend ruháitól. Öltözékünk, az ún. ÂťhavelockÂŤ a múltat idéző, egyszerű fekete kabát körgallérral, valamint a magas tetejű, szintén fekete cilinder a sváb kultúrát tükrözi. Címerünk Budafok város, és a szőlész-borász hagyományok motívumaiból áll. Zászlós borunk a Promontori ó-vörös, amely egykoron Budafokon is termett, ismert vörösbort termő fajták házasításából született. Új tagjainkat a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon avatjuk."

Azurák Mihály előadása volt az ünnepi gyűlés legszínesebb eseménye. A borköltőként közismert szakembernek, a Brindisi Szt. Lőrinc Borrend tagjának előbb volt borospincéje, mint háza. Önálló verseskötete 2009-ben jelent meg, "A bor titka" címmel. Szavaiból áradt a borkultúra ismerete, szeretete. A hallgatóságnak ízelítőt adott a borról, borkultúráról szóló igen gazdag szépirodalmi kincsekből. Idézett Márai, Krúdy, Hamvas, Petőfi, Vörösmarty írásaiból és a saját verseiből is. A nagyközönség számára kevéssé ismert, de a borkultúra ikonjainak számító alkotók műveiből is megcsillantott néhány csemegét. Idézett Mátyus István, Marosszék egykori főorvosának 1787-93 között írt "?“ és új diaetetica" című könyvéből, Márton Dénestől, a dunántúli borvidék egyik nagy helyi költőjétől, és Csávossy Györgytől, az erdélyi borászat nagy alakjától. (Az erdélyi borász tanítómester, szakíró, szépíró és költő a múlt hónapban töltötte be nyolcvanhetedik születésnapját. A Promontorium Borlovagrend javaslata alapján az országos szövetség idén ősszel neki adja át a Pro Vino Hungaricum kitüntetést a Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál megnyitó díszünnepségén.)

Az utolsó előadó Garbóci László, a Promontorium Borlovagrend ceremóniamestere, Budafok-Tétény díszpolgára, helytörténész volt. Társszerzőként a borlovagrend gondozásában megjelent jubileumi kötetet ismertette. (Szerzőtársa dr. Joó Ernő, a borlovagrend tagja, helytörténeti munkásságával is nevet szerzett díszpolgárunk.) Utalt arra, hogy néhány napja ünnepeltük a 300. évfordulóját annak, hogy itt Promontoron megindult a tervszerű szőlőművelés, majd rövid áttekintést adott Budafok és környéke történelméről, szőlészeti-borászati múltjáról, jelenéről.

Kép és szöveg: Papp Tibor