Ugrás a tartalomra

Evangélikus polgármesterek találkozója

2011. április 21. csütörtök
Április 19-én az evangélikus közszereplők újabb csoportját hívta beszélgetésre a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének elnöksége.
Evangélikus polgármesterek találkozója

Bár meglehetősen elfoglalt tisztségviselőkről van szó, mégis szép számban jelentek meg a meghívott polgármesterek, alpolgármesterek, jegyzők és kisebbségi önkormányzati képviselők. Budafok-Tétényt Szabolcs Attila polgármester képviselte.

Dr. Fabiny Tamás püspök mondott igei gondolatokat, majd a találkozó előadója, dr. Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes közigazgatási államtitkára az április 18-án elfogadott alaptörvény keresztyénségre utaló részeinek idézésével kezdte mondanivalóját: "Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, becsüljük országunk különböző vallási hagyományait. Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség a hit és a szeretet".

A települési önkormányzatok és az egyházak együttműködése című vitaindító referátum részletesen kitért az állam által, egyházak számára nyújtott lehetőségekre is. Újdonság, hogy az állam nem szeretne az egyházközségek falain belül ragadni. A nemzet felemelkedéséhez, közösségeink megerősödéséhez szükséges az egyházi és a civil közösségek szorosabb együttműködése, kölcsönös segítése. A pályázatok útján elnyerhető támogatási formák a következők: egyházi kulturális programok és egyházi oktatási programok támogatása (templom és iskola), egyházi szórványprogramok támogatása, hátrányos helyzetű kistelepülések felzárkózása egyházi komplex programjainak támogatása (testi és lelki kenyér), egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások.

A referátumot követően feltett konkrét, gyülekezeteket és településeket érintő kérdésekre a helyettes államtitkár konkrét válaszokat adott, és minden esetben arra biztatta a kérdezőket, hogy bátran pályázzanak, hiszen a felsorolt pályázati témakörök a lehetőségek igen széles tárházát nyitják meg.

A rövid, de személyes hangon megszólaló bemutatkozásokat követő fórumbeszélgetést Krámer György püspökhelyettes moderálta. A részvevők Srna Zoltán százdi, Szabolcs Attila XXII. kerületi, Dian József csővári és Sinkó Vilmosné zebegényi polgármesterek voltak. Többek között szó esett a pályázati rendszer precíz betartásáról, az önkormányzatok és egyház összefogásának mind inkább növekvő fontosságáról, az új szemléletmódról, miszerint az egyházak is tudják segíteni a civil közösségeket pályázatokon keresztül. Ezen túl több polgármester kiemelte a lelkészekkel való jó kapcsolat jelentőségét, mindezt személyes példával alátámasztva. A határon túlról érkező Srna Zoltán a Magyarországon jól működő kisebbségi önkormányzatok jelenlévő képviselőit megszólítva kiemelte a nem csak papíron, de a gyakorlatban is létező testvérkapcsolatok szükségességét.