Ugrás a tartalomra

Elhunyt Munkácsy Károly szobrászművész, kerületünk díszpolgára

2010. július 07. szerda
Nyugdíjazása után teljesen a szobrászatnak szentelte magát, magas szinten sajátította el a fafaragás művészetét. Alkotásai az ország számos közterületét, épületét díszítik, így a Városházán is megtalálható millenniumi emlékoszlopa és a kerület történetét megjelenítő emlékoszlopa.
Elhunyt Munkácsy Károly szobrászművész, kerületünk díszpolgára

Elhunyt Munkácsy Károly szobrászművész, kerületünk díszpolgáraMunkácsy Károly 1923. július 8-án született Hódmezővásárhelyen. 1943-ban az Állami Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói diplomát, 1951-ben elvégezte a Testnevelési Szaktanítóképzőt, 1952-ben pedig az Állami Pedagógiai Főiskola testnevelés szakát. 1944-ben katona, majd hadifogságba esik a Szovjetunióban, ahonnan csak 1946-ban tért haza.

1946. decemberétől a budafoki Árpád úti általános iskolában tanított, azóta élt a kerületben. Huszonöt évig vezette a kerületi Testnevelő Munkaközösséget. Edzőként több atlétikai szakosztályt is irányított évtizedeken át. Testnevelői, pedagógusi tevékenységéért 15 alkalommal részesült különböző kitüntetésekben. 1995-ben választották díszpolgárrá.

Kerületi közéleti tevékenysége is jelentős, sokan őrzik szívükben mosolygós, szeretetteli lényét.