Ugrás a tartalomra

Adventi készülődés Budafok-Tétényben

2016. november 17. csütörtök
Karácsonyi vásár a Piac téren és a Nagytétényi kastélynál
Adventi készülődés Budafok-Tétényben

Másfél hét múlva elkezdődik a karácsonyvárás, és az első adventi gyertya meggyújtásával (november 27.) kezdetét veszi a keresztény egyházi év, a karácsonyi ünnepkör és az adventi időszak.  

Az idén először rendez adventi vásárt és szervez programsorozatot a karácsonyt megelőző négy hétben a kerületi önkormányzattal karöltve a Klauzál Ház és a Cziffra Központ. Budafok belvárosában, a Szomszédok Piaca előtti téren kézművesek kínálják majd portékájukat, valamint jégpálya és karácsonyfa várja a gyerekeket, vásárlókat és a koncertek, gyermekszínházi előadások közönségét.

A Nagytétényi Kastély a hagyományoknak megfelelően 2016-ban is gazdag programmal készül decemberre. Az adventi időszakban minden hétvégén iparművészeti és kézműves finomságok vásárával várja a látogatókat a kastély parkjában és termeiben, a négy adventi vasárnapon pedig délután négy órakor közös gyertyagyújtásra várják a kerületieket. Az ünnepi készülődés az iparművészek karácsonyfa kiállításával és Smetana Ágnes Ferenczy Noémi-díjas üvegművész karácsonyi kamaratárlatával kezdődik november 26-án 11 órakor, majd ahogy azt már megszokhattuk, sor kerül a tavalyi díszek árverésére. Ez a hétvége a „Hópelyhek és csillagok” jegyében telik majd. Az Iharos Népművészeti Egyesülettel adventi díszeket lehet készíteni, este pedig a Four Fathers Énekegyüttes ad koncertet. Advent első vasárnapján Csévi Annamária csellóművész tart a gyerekeknek zenés, interaktív játékot Karácsonyi csillagok címmel, majd a családi nyomozójáték és a kosztümös tárlatvezetést követően, délután négy órakor Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum mb. főigazgatója a kastély adventi koszorúján meggyújtja az első gyertyát.

(Tamás Angéla)


Budafok-Tétényi Advent a facebookon.