Ugrás a tartalomra

A vírushelyzet idején sem áll le az óvodák, bölcsődék karbantartása, felújítása

2021. január 07. csütörtök
Csakúgy, mint a kerületben élő családok, Budafok-Tétény Önkormányzata számára is kiemelten fontos, hogy gyermekeink kellemes környezetben, modern és biztonságos körülmények között töltsék mindennapjaikat, ezért az intézmények folyamatos gondozása, korszerűsítése fő céljaink közé tartozik.
A vírushelyzet idején sem áll le az óvodák, bölcsődék karbantartása, felújítása

Önkormányzatunk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kerület intézményhálózata tartósan magas színvonalon tudja ellátni a feladatait. Ehhez szükséges az is, hogy az épületek állagát megóvjuk, karbantartsuk és a lehetőségekhez mérten fejlesszük azokat.
A 2020-ban eltervezett karbantartási munkálatok legnagyobb része időben elkészült, vannak azonban olyan munkálatok, amelyek csak akkor végezhetők el, amikor szünet van az adott intézmény épületében.

Ennek tükrében 2020 év végére elkészült a Leányka Tagbölcsőde vasút felőli kerítés lábazata melletti cserjesor ültetése, az üzemi mosogató helyiségben a régi szellőző rendszer lebontása. Az előtérből leválasztott helyiség műanyag lambéria falának átalakítása – mivel nagyobb munkálat - az idei évben valósulhat meg.

A Rózsakert Tagbölcsőde hátsó gazdasági bejárata előtti akadálymentes rámpához korlát, a bejárathoz pedig elektromos beléptető rendszer került. A Rózsakert Tagóvoda lapostető állapotának felülvizsgálata, javítása és az ejtővezetékek cseréje is megtörtént.

A Tündérkert Tagóvoda tavaly kicserélt kazánja megkapta a FŐKÉTÜSZ engedélyét, amely után használatba is helyezték, a Teknős csoportban a parketta cseréje elkészült.

A Mocorgó Tagbölcsőde teraszainak tetőszerkezetén kijavították a hullámos fémlemez borítást, illetve ahol kellett, cserélték a lemezt, a lapostetőn lévő bevilágítók kupoláit lecserélték. A Tagbölcsőde fűtésrendszer korszerűsítése – mivel nagyobb munkálat - az idei évben valósulhat meg.

A Szivárvány Tagóvoda dekorbetonjának, valamint a Csicsergő Tagóvodát és a Mocorgó Tagbölcsit határoló kerítés lábazatának felújítása is elkészült. Kifestették a Napraforgó Tagbölcsőde és a Bartók Tagóvoda helyiségeit. A Napraforgó Tagbölcsőde helyiségeinek festése mellett a pincében található csatornarendszer felülvizsgálatát elvégezték, a szükséges szakaszokat javították, cserélték, a vezeték felfüggesztéseket megerősítették.

A Varázskastély Tagóvodában mind a két teraszfal javítása, festése, illetve a gyermekmosdókban a WC-ket elválasztó falak cseréje is megtörtént.

A Huncutka Tagóvodában is lecserélték a gyermekmosdókban a WC-ket elválasztó falakat, illetve a csapadékvíz ejtővezetékek cseréje is megtörtént, ennek folytatásaként egy további ütemben a játszókeretet érintő, bontási munkákkal járó földalatti vezetékek átépítését, a szivárgó rendszer kiépítését az időjárás függvényében kezdik.

Jelenleg a műhelymunkái zajlanak az Árnyaskert Tagóvodában felállítandó új fa játszóháznak, még január hónapban megtörténik a telepítése, a régi kőépületet már lebontották, az új faház beton alapját is elkészítették. A kisház minden darabját egyedileg, kézzel gyártják le, az összeszerelése 2-3 napot vesz majd igénybe. A játszóház körül pedig műfüvet fektetnek le. A kis faház újabb lehetőséget teremt a gyermekek számára az óvoda udvarán töltött idő változatos eltöltésére.

A Leányka Tagóvoda dajka öltöző és zuhanyzó felújítását, illetve a Huncutka Tagóvoda egyik gyermekmosdójának felújítását a 2021-es nyári intézményi zárva tartási időszakra ütemeztük, mivel az intézmények működése mellett ezek a munkák nem végezhetők.