A Kutyavillától a Macskacsárdáig – a kiállítás június 30-ig látható a Cziffra Házban
A virágzó korabeli borkereskedelem és pincészet megnövelte Budafok idegenforgalmi vonzerejét is. A főváros közönségének népszerű programjává vált a budafoki pincék látogatása, a jó borok kóstolgatása sramli zene mellett. Rendszeres hajójárat hozta a vendégeket Budafokra.
A Duna főváros alatti szakasza egyébként elég sokáig kihasználatlan volt, mert az árvizek a legutóbbi időkig rendszeresen sok kárt tettek az építményekben. Ennek ellenére a víz közelsége megteremtette a sajátos iparágakat. A vasút telepítése előtt még a budafoki szőlők is lehúzódtak a vízpartig.
Kutyavilla, Macskacsárda
A leghíresebb, és egyben leghosszabb ideig működő intézmény a híres Kutyavilla Halászcsárda volt. A „híresség” azt jelenti, hogy a váltakozó vendéglősök és főztjük nagyon sok embert csábítottak ki a fővárosból. Sőt, előfordultak igazi hercegek és más főurak is a vendégek között. Híres politikusok is megfordultak, például amikor a második világháború előtt Faruk egyiptomi király Budapestre látogatott, a budafoki Kutyavillába hozták, hogy igazi dunai halászlevet fogyaszthasson. A csárda elnevezésén sokan és sokat töprengtek, de talán Bevilaqua-Borsody Béla értelmezte leghihetőbben a Magyar történelem anekdotákban, leírva az Egyszer volt Budán kutyavásár-adománk keletkezését.
A serfőzde az 1700-as évek végén megszűnt, a Kutyavillát azonban háromszor építették fel, mivel az árvíz rendszeresen elvitte az épületet. Az utolsó az 1900-as évek elején a mai Városháza magasságában volt, 1965-ben bontották le, amikor a 848 cm magas vízállásnál kb. egy méter magasan állt a víz az épületben.
A kialakuló Duna parti életet nagyban befolyásolta a vasutak kiépítése. 1861-ben a fehérvári, 1882-ben pedig a pécsi vonal készült el, melyek gátat, árvízvédelmet is jelentettek. Akkoriban nyolc átjáró volt a vasúton a szekereknek. 1893-ban megalakult a budafoki Szépítő Egylet, elindult a fásítás, platánsort telepítettek, sétány alakult ki a parton, rendezett járdával, szegélyekkel, padokkal, s mindezt rendszeresen karbantartották. Ez a mai SZTK és a Tóth József utca vonala között helyezkedett el. Itt volt a harmadjára felépített Kutyavilla, a Városház tér alatt mintegy 50 m-el, míg a Macskacsárda a jelenlegi kikötőtől délre. Az első Macskacsárda 1858-ban a Kutyavillától kb. 150 méterrel délebbre a gőzhajók kikötője alatt, a korábbi Gschwindt gyár (Élesztő és Szeszgyár - BUSZESZ) mögött működött. Eredeti építője és tulajdonosa a Schindele család, majd Dörflinger Sándor (1864-?) tulajdonában volt, aki három évtizeden át vezette. A tulajdonos család rendszerint bérbe adta, így a vendéglősök gyakran váltották egymást. 1928-ban már Schindele-féle Macska csárdaként említi minden forrás. Schindele József 1919-ben, mint bornagykereskedő működött Budafokon a Sörház utcában. Az 1931-ben kiadott címtár szerint már özv. Seidl Istvánné a tulajdonos, aki Seidl Jánossal vezette az éttermet. 1933-tól pedig már Schmidek József tulajdonát képezi az épület, melynek bérlője Bleicher Antal (1878-?) volt. A Macskacsárdát 1941-ben megvásárolta Czagler Ferenc vendéglős mester, aki nagy szakértelemmel híressé tette a kifogástalan konyhájával és a hangulatos környezettel. Budapestről konflissal, vagy fiákerrel, személyautóval, vagy a Gellért hegytől induló villamossal, és a Hévvel jöttek a vendégek.
A hajóval Budafokra érkező, és délután visszautazó kofák, hajósok is törzsvendégek voltak. A hely specialitása a dunai halászlé volt gyufatésztával. A vendéglő és parti kerthelyiség épületét az 1960-évek közepén a Buszesz gyárutcai hőellátó erőmű építése okán és parti ipari víznyerő kutak építése miatt egy kiemelt állami beruházásban ledózerolták.
Budafokon az 1860–70-es évektől sorra nyíltak vendéglők. Ezek többnyire apáról fiúra szálltak, így vitték tovább a családi nevet. Legtöbbjük 1950-ig működött, amikor sok minden megváltozott, néhány vendéglátó intézmény kocsmává süllyedt, majd meg is szűnt. Az első civil szervezetek is ilyen vendéglőkben alakultak, és tulajdonosaik a helyi céhek összejöveteleinek is helyet biztosítottak. Karlbauer Sebők vendéglőjében például a vízimolnárok gyűltek össze minden héten szerda délutánonként. (A vendéglős családja Pécsről származott, a fiú, Karlbauer Jakab, aki 1931-ben a Kossuth u. 55. alatt lakott, fuvaros mesterséget választott és 1945 után Kárpátira magyarosíttatta a nevét.
A kiállításra a belépés díjtalan!
Részletek itt.
