Ugrás a tartalomra

A közbiztonságról egyeztettek

2018. július 06. péntek
A Városháza adott helyet annak a közbiztonsági egyeztető fórumnak, amelyet június 27-én tartott a XXII. kerületi Rendőrkapitányság. Áldozatvédelem, drogprevenció és egy új körzetti megbízotti iroda létesítése is napirenden volt.
A közbiztonságról egyeztettek

A hagyományosan évi két alkalommal megrendezett közbiztonsági fórum a rendőrség, a polgárőrség, az önkormányzat, valamint a szociális és oktatási intézmények, kerületi egyházak részvételével zajlik, és célja, hogy az érintettek közvetlenül is megoszthassák egymással ilyen témájú tapasztalataikat.

A fórumon dr. Bató András rendőr alezredes, a XXII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője nagyvonalakban ismertette a kerület közbiztonsági helyzetét. Elmondta, 2010-11 óta körülbelül a felére csökkent Budafok-Tétényben a regisztrált bűncselekmények száma, ami összetett munka eredménye, és nem csak a rendőrségnek, hanem a polgárőrségnek és a közterület-felügyeletnek, valamint a szociális és oktatási intézményeknek is nagy szerepük van benne.

A kapitány beszélt a rendőrség kríziselemző tevékenységéről is. A kriminológia szakirodalma szerint, aki egyszer bűncselekmény áldozatává vált, az hajlamosabb újra azzá válni. A rendőrség munkatársai ennek megelőzése érdekében a kríziselemzés során felderítik azokat a körülményeket, amelyek ide vezethettek, és segítenek a helyzet feloldásában, így az újabb bűncselekmény bekövetkeztének megelőzésében is. Hangsúlyozta, áldozatvédelmi szempontból kiemelt szerep jut a kormányhivataloknak, akik mind érzelmi, mind pedig jogi és anyagi segítséget nyújtanak a bűncselekményt elszenvedők számára.

A fórum kiemelt témája volt a drogprevenció, hiszen egyes statisztikák szerint a fiatalok akár 80%-a kapcsolatba kerül a kábítószerrel valamilyen formában – a rendőrségen túl a szülőkön és a pedagógusokon is múlik, tudnak-e megfelelő választ adni erre a megdöbbentő számra.  

Dr. Bató András kapitányságvezető beszámolt egy új rendőrségi körzeti megbízotti iroda létesítéséről is, amely 2018 szeptemberére valósulhat meg, és Nagytétényben a Cziffra György Kulturális Központban kap majd helyet.

Az átfogó helyzetelemzést követően a résztvevők elmondhatták, a saját szempontjukból hogyan látják a kerület közbiztonságát, és javaslatokat tettek annak további javítása érdekében. A felszólalások fontos témája volt a hajléktalanság kérdése, melyről az Alaptörvény módosításának fényében beszéltek a szakértők. Szóba került a kerületi polgárőrség és önkéntes tűzoltó egyesület létszámhiánya is, melyre reagálva Sebes Gábor képviselő felajánlotta az önkormányzati médiumok segítségét a toborzásban.

A felszólalók közt volt továbbá Molnár Gyula országgyűlési képviselő, Zugmann Péter alpolgármester, Dr. Daróczi Csilla a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője, a kerületi Kormányhivatal képviselője valamint több kerületi iskola vezetője is.

A közbiztonságról egyeztettek

Fotó: Kocsis Zoltán