Ugrás a tartalomra

A Honalapítók ünnepe

2017. június 26. hétfő
A Baross Gábor Telepi Polgári Kör hosszú évek óta tart megemlékezéseket a Jézus Szíve templom kertjében található emléktáblánál a Honalapítók ünnepén. Ilyenkor Baross Gábor-telep alapítóiról, a közösségi élet szervezőiről emlékeznek meg a leszármazottak.
A Honalapítók ünnepe

Mazgon Gábor plébános szentmiséje után a megemlékezők körbeállták az emléktáblát, és a Himnusz eléneklése után Sztavropulosz Szotiriszné, a Baross Gábor-Telepi Polgári Kör elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elsőként Dr. Halmos Károly mondott beszédet az alapító családok leszármazottai nevében. A templom oldalán található emléktáblán több név is szerepel, így a Halmos családé is, pedig ők nem a szó szoros értelmében alapítók, ami a beszédből derült ki. Halmos Gusztáv dédunokája nagypapájától hallotta a család történetét, amit szívesen el is mesélt a megjelenteknek. A család, amikor Baross Gábor telepre költözött, nagyon aktív részt vállalt a közösség életében. Halmos Gusztáv feleségével és két gyermekével Beregszászból költözött ide, ahol tanítóként dolgozott. Barosson az egyházközösség életében tevékenykedett, kántortanító volt. Részt vettek a kórus mindennapjaiban, énekeltek is. A leszármazottak már nem élnek a kerületben, de minden évben egyszer eljönnek és részt vesznek ezen az emléknapon. Az ünnepi beszéd után Bajczár Laura barossi diák szavalta el Lejkóné Kristóf Olga: Hazai Táj című versét, majd Sebes Gábor önkormányzati képviselő elsőként Karsay Ferenc polgármester köszöntő szavait tolmácsolta az ünneplőknek. Baross Gábor-telep alapítóira szeretettel gondolnak vissza az itt élők, hiszen olyan helyet teremtettek, aminek sajátos hangulata és összetartó közössége miatt jó itt élni - hangzott el a beszédben. Az ünnepségen kisütött a nap, így a mindenki által szeretett és tisztelt Pelikán Imre bácsi is jelen volt a megemlékezésen, akinek oly sokat köszönhet a település – tette hozzá Sebes Gábor, arra utalva, hogy az Imre bácsi által szervezett ünnepségeken mindig kisütött a nap. A koszorúk elhelyezése előtt Téger Zsuzsanna barossi diák elszavalta Szabó Ibolya: Ahol a hazám című versét, majd Wlaszaty Erika és Juhász Lajos énekelt.