Ugrás a tartalomra

"A borban van valami!"

2016. november 21. hétfő
Idén ünnepli megalakulásának 115. évfordulóját a Soós István Borászati Szakképző Iskola.
"A borban van valami!"

Az ünnepi programon, amit a Herman Ottó Intézet dísztermében tartottak, beszédet mondott Román István, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárszakképzéséért felelős helyettes államtitkára. 

"A borban van valami, valami ami egyetlen más italban sincs, hiszen nincs más ital, amely ekkora változatosságot mutatna: annyi fajtája, ízvilága lenne, mint a bornak. A bor egy élő anyag, a jó bornak nincs receptje, a jó borász ismeri a bor minden rezdülését. Cégér nem kell a jó bornak, de a jó borászképzésnek szüksége van rá. 115 éve ilyen cégér maga a Soós István Borászati Szakképző Iskola" - mondta megnyitó beszédében Román István, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárszakképzéséért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette az FMV által működtetett agrár szakképző iskolák képzések piacképes szaktudást nyújtani a jelentkező és végzős diákoknak. Az idén ősszel növekedésnek indult, azoknak a fiataloknak a száma, akik a Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott iskolákban folytatják tanulmányaikat. A megnyitón Földesi Gyula, a Soós István Borászati Szakképző Iskola igazgatója az elmúlt időszak eseményeiről beszélt és a fejlődés üteméről. "Egy ilyen nagymúltú iskolában munkát végezni, egyszerre könnyű és nehéz. Könnyű azért, mert az iskola szakmai múltja, irányvonala megalapozott, mutatja az irányt és a teljesítendő célt. Nehéz azért, mert az elődeink által lefektetett irányvonalat kell a mai kor elvárásainak megfelelően végrehajtani."

Földesi Gyula beszéde után Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke beszélt, aki a Soósban töltött éveiről és az ott megszerzett tudásanyag fontosságáról beszélt. Dr. Kiss Péter a 2009 és 2013 között működő Corvinus TISZK tevékenységére emlékezett vissza. Az ünnepi beszédek után átadták a VI. Gazdag László Emlékverseny Országos Borverseny díjait, majd egy óvodás műsor következett. A program zárásaként a Soós István Borászati Szakképző Iskola diákjai és tanárai adták elő Illyés Gyula Tűvé-tevők című darabját, ezt követően a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola növendékei léptek színpadra.