Ugrás a tartalomra

3D nyomtatót kaptak a rózsakerti diákok

2019. július 24. szerda
A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatása NTP-TFJ-18 című pályázat egyik nyertese lett a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium.
3D nyomtatót kaptak a rózsakerti diákok

A pályázatban a tehetséggondozó foglakozásokon használható különböző eszközöket lehetett igényelni, így például 3D nyomtatókat is. Többféle területre vonatkoztak az igények, de leginkább a természettudományok, a matematika és az idegen nyelv színesebb megközelítését szolgálták mind az alsó, felső tagozatosoknak és gimnazistáknak. Az iskolában különböző tehetséggondozó szakköröket tartanak, ahol az új eszközök is szerepet kapnak.

Az angol nyelvű társasjátékoknak nagy sikere volt, nagy örömmel vették birtokba a gyerekek. A játékok segítségével fejlesztették szókincsünket, gyakorolták a kommunikációt játékos formában. A növények növekedését megfigyelő házikók is nagyon érdekesek voltak az alsó tagozatos gyerekek körében. Mindennap követhették az általuk elültetett magocskák fejlődését, változásait. A bogárnézők segítségével különböző rovarokat tanulmányozhattak a kisebbek, melyek szintén a közvetlen megismerést, a tapasztalást segítették ezeken a foglakozásokon. A napelemes építőkészlet a nagyobb diákok műszaki ismeretét bővítette. Komolyabb diákkutatások alapjai lehetnek az új tanulói nagyfelbontású mikroszkópok is, melyeket kiegészít egy USB hordozható mikroszkóp, melynek szintén nagy sikere volt a gyerekek körében. Tanév végén kipróbálhatták a tanulók a 3D nyomatókat is, melyek ősztől már kiscsoportos tehetséggondozó foglakozások részei lesznek. Segítségükkel a tervezés folyamatát, majd a megvalósítást alkalmazhatják különböző szoftverek segítségével.

(Viszkocsil Dóra)

3D nyomtatót kaptak a rózsakerti diákok3D nyomtatót kaptak a rózsakerti diákok