Ugrás a tartalomra

20 éves a Szociális Szolgálat

2016. szeptember 19. hétfő
20 éves Budafok-Tétény Szociális Szolgálata, melyet az intézmény dolgozói szeptember 16-án ünnepeltek a Cziffra Házban.
20 éves a Szociális Szolgálat

A rendezvényt Szepesfalvy Anna alpolgármester nyitotta meg, aki megköszönte azoknak a hétköznapi hősöknek a munkáját, akik a legelesettebbeken segítenek; majd Kiss Andrea, a szolgálat vezetője mesélt az elmúlt két évtizedről és a jövőbeli tervekről.

A résztvevők előadást hallgathattak a jelzőrendszeres készülékről, a demencia okairól, tüneteiről és a támogatási lehetőségekről, valamint megtekinthették a klubtagok által készített alkotásokat is. Megtudhatták továbbá, hogy milyen helyzetben indokolt a gondnokság alá helyezés, miként lehet elindítani az eljárást. Ezután a Szociális Szolgálat ellátásairól egy kisfilmet mutattak be, amiből kiderült, hogy mikor, hogyan lehet a leghatékonyabban segíteni az arra rászorulókon.

A délután folyamán ingyenes hallás- és látásvizsgálaton, ortopédiai és fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők, valamint a diákok a Közösségi Szolgálatról kaptak bővebb felvilágosítást.