Ugrás a tartalomra

Karsay Ferenc

polgármester,
12. választókerület képviselője

E-mail: alberte@bp22.hu

Telefon: 1/229-2617

Fogadóóra: előzetes egyeztetéssel a 229-2617 telefonszámon.

 


Bemutatkozás:

1962. április 17-én születtem Budapesten. Testnevelő tanár vagyok. 1985 óta tanítok Budafok-Tétényben, Budapest XXII.  kerületében. 2015-ben zárom 30. tanévemet lakóhelyünkön. Büszke vagyok arra, hogy bármilyen feladatot is kaptam életemben, a pedagógusi hivatást soha, egyetlen percre sem adtam fel. 
2002 óta a Baross Gábor és a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskolában tanítom görkorcsolyázni a gyerekeket, előtte pedig a kerületi Hajós Alfréd Tanuszodában dolgoztam tanárként, uszodavezetőként.
1970-től a mai napig aktív jégkorongjátékos vagyok. A Központi Sportiskola, a Ferencváros, az Újpesti Dózsa, a Miskolci Kinizsi és a MAC, csapatai mellett a nemzeti válogatottban is játszhattam. 1985-90 között különböző korosztályos válogatottak edzője is voltam.

Négy gyermekem közül Attila fiam már végzett jogász, Dóri lányom a testnevelői hagyományt folytatja a családban és a Hajós Alfréd Tanuszodában dolgozik, Lilla a Budapesti Gazdaság Főiskola befejezése után a Magyar Kereskedőházak Zrt.-nél dolgozik, Krisztina is befejezte a BGF-et és pénzügyi-számviteli területen dolgozik.

2010 óta élünk boldog családként társammal és két középiskolás gyermekével.

1998 óta vagyok Baross Gábor-telep és Budatétény önkormányzati képviselője.   2014-ben harmadik alpolgármesteri és negyedik egyéni képviselői ciklusomat zártam Szabolcs Attila polgármester úr mellett.  2014 októberében óta Budafok-Tétény polgármesterévé választottak. Az önkormányzat vezetésén belül kiemelt feladatom, szakterületem a kerület költségvetésének, gazdálkodásának, városfejlesztésének, sportéletének irányítása, felügyelete és a kapcsolattartás az egyházi vezetőkkel.

2002-2006 között a Fővárosi Közgyűlésben az Oktatási Bizottság külsős tagjaként vettem, részt a munkában. 2006-2010 között a Petőfi Csarnok felügyelőbizottsági tagjaként, 2010-14 között pedig Budapest Főváros Vagyonkezelő Kft-éjének felügyelőbizottsági elnökeként tevékenykedem.   2014 óta Budafok-Tétény képviselője vagyok a Főváros Közgyűlésében.
2002-2006 között Németh Zsolt, 2010-2014 között pedig Németh Zoltán politikai munkatársa voltam.  1998-2002 és 2010-2014 között a külügyminiszter önkormányzati ügyekkel kapcsolatos tanácsadója voltam.

 Kitüntetéseim:
Hazáért Érdemkereszt ezüst fokozata 2001,
Hazáért Érdemkereszt arany fokozata 2009;
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje 2012

Közéleti tevékenységem:

A 80-as évek végén egyik alapítója és vezetője voltam a Nagycsaládosok Országos Egyesülete XXII. kerületi szervezetének.
1986-ban Dr. Gömöry Géza gyermekgyógyász szakorvos barátommal elsőként indítottuk csecsemőúszás foglalkozásokat uszodai körülmények között Magyarországon. Ez a program azóta is nagy sikerrel működik a Hajós Alfréd Tanuszodában, ahol szombatonként én is tartok órákat. Dóri lányom már önállóan vezet babaúszás foglalkozásokat a MOM Sportközpontban.
Az általunk alapított Bébiúszás-oktatók Első Országos Egyesülete, melynek elnöke vagyok, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Felnőttképzési Csoportjával közösen képzi a babaúszás oktatókat. 
Testnevelő tanári végzettségem mellé a TF-en jégkorong szakedzői oklevelet, a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi karán pedig közoktatás-vezetői diplomát szereztem. Elvégeztem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem marketing szakirányú képzését is.

1997 óta, kisebb megszakítással a FIDESZ Budafok-Tétényi szervezetének elnöke vagyok.

 

Tanulmányok

Mester-/posztgraduális képzések:

 Testnevelési Főiskola '85
 középiskolai tanár, nappali tanári
 Testnevelési Főiskola '87
 szakedző, jégkorong szakedző
 Közgáz '99
 marketing
 BME
 közoktatási vezető