Ugrás a tartalomra

Rendkívül sikeres Családi nap Budafok-Tétényben - VIDEÓVAL FRISSÍTVE!

2017. szeptember 25. hétfő
Nőtt a házasságkötések, csökkent a válások száma ezt hangsúlyozta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és Budafok-Tétény Önkormányzata közös Családi napjának megnyitó ünnepségén a Klauzál Házban.
Rendkívül sikeres Családi nap Budafok-Tétényben - VIDEÓVAL FRISSÍTVE!

Az eseményen elsőként Karsay Ferenc polgármester köszöntötte a vendégeket. Mint fogalmazott, rendkívül megtisztelő, hogy elsőként Budafok-Tétény adhatott helyet a mozgalom első országos rendezvényének. Az is kötelez bennünket erre, hogy Budafok-Tétény önkormányzata nemrég elnyerte a megtisztelő Családbarát hely címet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól – fogalmazott Karsay Ferenc. A polgármester egyúttal átadta Szabolcs Attila országgyűlési képviselő üzenetét is a jelenlévőknek, aki halaszthatatlan hivatali elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Az elmúlt hét évben, 2010-hez képest, 40 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, míg a válásoké 20 százalékkal csökkent - hívta fel a figyelmet az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a szombati rendezvény egyik díszvendégeként. Soltész Miklós különösen nagy eredménynek nevezte, hogy negyedével, a 2010-es 40 500-hoz képest 30 500-ra csökkent az egy évben végrehajtott abortuszok száma, vagyis ennyivel több kisgyermek születhetett meg.

Ugyanakkor az anyagi támogatáson túl szükség van az egyházak és a civil szervezetek támogatására is a gyermekvállalás ösztönzése érdekében; ez utóbbira szolgáltat jó példát a mozgalom - tette hozzá az államtitkár. A kereszténydemokrata politikus a rendezvényen az MTI-nek hangsúlyozta: Európa egésze számára az egyik legnagyobb kihívás a demográfiai kérdés. Eközben a kontinens egyes országai, annak vezetői és pártok, köztük a magyar baloldal is, csak a migrációban látja a kérdés megoldását. A magyar kormány ezzel ellentétben azt vallja: lehet olyan változásokat elindítani, amelyek megváltoztatják a gyermekvállalás kérdésében az egész társadalom szemléletét. Példaként említette a családi adókedvezmények nagymértékű emelését, a devizahiteles családok kimentését, a gyed extra bevezetését és az otthonteremtési programot. Hozzátette: a kutatások azt mutatják, hogy a fiatalok két-három gyermeket szeretnének. Tehát megvan ez a vágy a társadalomban, és már megindultak a változások - mondta Soltész Miklós.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a rendezvény másik díszvendégeként megnyitóbeszédében felidézte, hogy ő maga is a "három királyfi" egyike, ugyanis két fiútestvére van, illetve maga is három gyerek édesapja. Vagyis megkaphatta az élettől azt az érzést, milyen egy szerető családban élni, és ezt gyermekeinek is továbbadta - fogalmazott. Németh Zsolt a gyermekvállalás szempontjából nagyon fontosnak nevezte az állam és az önkormányzatok mellett a civil szervezetek támogatását. A politika nyelvén "családbarát fordulatnak" nevezhető az, hogy civil szervezetek "újra divatba hozzák" a gyermekvállalást - mondta.

A számos kulturális programmal, koncertekkel, előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal tarkított családi nap keretében Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, három királylány alapítvány elnöke átadta a rendezvénynek helyet adó Klauzál Gábor Művelődési Központnak a Családbarát intézmény díjat, amelyet Gazdik István igazgató és Diófási Gabriella igazgatóhelyettes vett át.

Nagyon tartalmas napot tudtunk összeállítani, ezért külön köszönet a közreműködőknek, köztük Papp Lizának, Galambos Zsuzsinak, Pálfay Erzsébetnek, Farkas-Bíró Editnek és Vigh Józsefnek – mondta Szepesfalvy Anna alpolgármester, a Családi Nap délutáni házigazdája. Egy önkormányzatnak természetesen sem lehetősége, sem igénye nincs arra, hogy az emberek magánügyeibe beleszóljon, de gesztusokat azért tud tenni, és a mi önkormányzatunk egyértelműen a családok mellett áll – mondta a budafokteteny.hu-nak az alpolgármester. Szepesfalvy Anna hozzátette, ennek egyik példája a babacsomag, amit a kerületünkben a világot meglátó újszülöttek szüleinek adunk figyelmességként. Idén január óta kapnak a családok babacsomagot, eddig 370-en. Természetesen nem ez az egyetlen, amit a családokért teszünk: minden intézkedésünk első mércéje, hogy hogyan hat a családokra, segít-e az életükben – fogalmazott Szepesfalvy Anna.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom családi napján, Budafok-Tétényben, ünnepélyes keretek között, délután került sor a Kopp-Skrabski-díj átadására is.

Földi-Kovács Andrea szerkesztő-műsorvezető konferálta fel és szólította egyenként színpadra a Kopp-Skrabski-díj kuratóriuma által elbírált egyéni és házaspár jelölteket. Rövid beszédet mondott, majd a díjakat átadta Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet klinikai igazgatóhelyettese, Dr. Engler Ágnes, a Debreceni Egyetem adjunktusa és Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke.

Skrabski Fruzsina úgy fogalmazott: „azt szeretnénk ezzel a díjjal képviselni és üzenni a világnak, hogy nem csak érdemes ilyen közösségeket teremteni, sok boldog család létrejöttét megalapozva, hanem ezt díjazzuk is, kitüntető figyelmet is irányítunk az ilyen személyekre, közösségekre. A díjra jelöltek életrajzét ezért is tettük fel az internetre, hogy minél többen ismerhessék meg a követendő példákat. Minden jelölt rendkívüli teljesítményt nyújtott, csodálatos eredményeket mutatott fel, köszönet érte!”

A PROMONTOR TV ÖSSZEÁLLÍTÁSA:

A Kopp-Skrabski-díj fődíját 2017-ben a következők kapták:

 

Egyéni kategóriában:

Lehőcz Monika – igazgató, Otthon Segítünk Alapítvány

Az Otthon Segítünk Szolgálat igazgatója. A Szolgálat kisgyermekes családok normatív krízishelyzeteinek kezelésében nyújt támaszt. Önkénteseik között vannak nagymamák, nagypapák, anyukák, munkát keresők és aktív dolgozók is. Generációs hidat építenek, erősítik a társadalmi szolidaritást, védőhálót. Azért küzdenek, hogy gyermekek érzelmi biztonságot adó otthonban nőjenek fel, és a kívánt gyermekek megszülethessenek.

Házaspár kategóriában:

Buza Anna és Buza Domonkos pszichológusok

A pszichológus házaspár tevékenyen részt vállalt 1973-tól a Budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat – az ’ÉLET’ létrehozásában. Nevükhöz kötődik egy tucat szolgálat indítása, munkatársainak kiképzése. Buza Domonkosné negyven éven át irányította a budapesti szolgálatot, önkéntesek százait nevelte ki. Buza Domonkos meghatározó szerepet vitt az öngyilkosság megelőző mozgalom elindításában és életben tartásában, melynek köszönhetően mára mintegy 500 önkéntes fogadja évente több mint félmillió segítségkérő hívását – Magyarországon s a határon túl. A házaspár ma is sokat tesz a magyarság lelki egészségéért.

A közönségszavazás első helyezettjei:

Egyéni kategóriában:

Dr. Szeverényi Péter – szülész-nőgyógyász, Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság elnöke

A családközpontú szülészeti gyakorlat és a hazai pszichoszomatikus szülészet-nőgyógyászati mozgalom egyik első alakja, 25 éve központi szervező figurája. Az együttszülések egyik első kezdeményezője. A családközpontú szülészet meghonosítása érdekében több mint 100 tudományos cikket közölt, számos előadást tartott, konferenciát szervezett. 25 évig Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság alapító titkára volt, 2009 óta pedig a társaság elnöke.

Házaspár kategóriában:

Süvegesné Rudan Margit, gyógypedagógus és Süveges Gergő, műsorvezető

A házaspár a Szent Imre templom berkein belül a családos közösség összefogójaként és motorjaként ismert. A programok, táborok és lelkigyakorlatok szervezésén túl a Házas Esték megalapításával és vezetésével tesznek azért, hogy a Plébániának élő, aktív és motiváló sokgyermekes közössége legyen. A házaspár nemcsak a szülőkre, hanem a gyermekekre is gondol, a családos misével kapcsolatos szervezési feladatok összefogásával teszik a kicsiknek is élvezhetővé a vasárnapokat. Plébániai szolgálatuk mellett szívügyüknek tekintik a keresztény közösségek támogatását a Természetes Közösségfejlődés eszközrendszerének magyarországi meghonosításával. 

Külön is büszke lehet a kerületünk arra, hogy a Süveges házaspár esetében egy budafok-tétényi család kapta ezt a rangos elismerést!!! A budafokteteny.hu nevében is gratulálunk!!!

 

Egyéni jelöltek voltak:

Bagdi Bella – elnök, Jobb Veled a Világ Alapítvány          

Kétszeres arany és platinalemezes énekesnő. Dalszövegei pozitív megerősítések és motivációs üzenetek segítségével hatnak az emberek mentális egészségére. Boldogságóra programjában több mint nyolcvanezer felnőtt és gyermek vesz részt. Módszertani és életmódfejlesztő könyveket, fejlesztő játékokat és dalokat ír felnőtteknek és gyermekeknek. Az általa létrehozott programokat hazai és külföldi kutatók is elismerték.

Brückner Ákos Előd – plébános       

Ötvennégy évi papi szolgálata, az üldöztetés és a ciszterci rend újjáépítése közben sem feledkezett meg soha a közösség fontosságáról, a családokról. A gyermekeket a hittanórákon és a templomban is igyekszik „helyzetbe hozni”. Számon tartja, hogy kik az évfordulós házaspárok, és újra megerősíti őket a házasság szentségében.

Deák Csaba – görögkatolikus lelkész           

Saját életével – példamutató férj és apa – adja a legszebb példát. Mindig megáldja a házaspárokat és a gyermekeket évfordulókor, születésnapkor. A prédikációiban a gyermekvállalásra, egymás szeretetére bátorít, a templom tele is van nagycsaládokkal, akiket ahogy tud, segít. Használati eszközei, pl. autója közkincsen forognak, gyerekszületéskor pedig komatálat szervez, így erősíti a hívekben a családhoz tartozás érzését. Ennek érdekében apa-fia zarándoklatot is szervez, melynek célja, hogy apák és fiaik évente legalább két hetet együtt töltsenek egy közös cél érdekében, beszélgetve, hazánkért imádkozva.

Holló András – tánctanár, hitoktató 

Tánctanárként tevékenykedett, főleg keresztény párokat tanított a közös táncon keresztül az egymással tölthető minőségi idő hasznos kihasználására. Motorbalesetet szenvedett, deréktól lefele lebénult. Hatalmas lelki erővel és hite segítségével kerekesszékből újra elkezdte a tanítást, ami mára a táncon túl hatalmas misszió. Óráin a fiatalok erkölcsi tartását is formálja saját példájával, szavaival és erejével.

Lehőcz Monika – igazgató, Otthon Segítünk Alapítvány    

Az Otthon Segítünk Szolgálat igazgatója. A Szolgálat kisgyermekes családok normatív krízishelyzeteinek kezelésében nyújt támaszt. Önkénteseik között vannak nagymamák, nagypapák, anyukák, munkát keresők és aktív dolgozók is. Generációs hidat építenek, erősítik a társadalmi szolidaritást, védőhálót. Azért küzdenek, hogy gyermekek érzelmi biztonságot adó otthonban nőjenek fel, és a kívánt gyermekek megszülethessenek.

Maróy Ditta – alapító, Zsebi magazin          

A gyermekvállalásról és családi életről szóló teljes körű, objektív tájékoztatást nyújtó magazin, a Zsebi alapítója. Egy évtizede szülésfelkészítő oktatóképzőt hozott létre, szülésfelkészítő csoportokat vezet. Most egy országos szülészetválasztón dolgozik, melynek célja, hogy a szülés előtt állók valós adatok alapján tudják kiválasztani a szülésük helyszínét. Mindig a hiteles tájékoztatás szándéka tükröződik a munkáján.

Papp Miklós – görögkatolikus lelkész, a Sapientia tanára

A Családteológiai Intézet vezetője. A Beszélgetős előadások megálmodója és létrehozója, ahol a család témakörében tart 2012 óta hatalmas érdeklődéssel kísért előadásokat. Számtalan publikációt és beszédet szentel a házasság és a nevelés kérdésének. Fáradhatatlanul kutatja és tanítja, hogy a modern környezetben hogyan lehet jó családi életet élni, a gyermekeket stabil értékrendre nevelni.

Rózsa Magdolna – szociális munkás és szépségápolási szakember

Szociális szépségszalont álmodott és valósított meg Zuglóban a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a zuglói szociális területért felelős alpolgármester segítségével, illetve a Zuglói Önkormányzat finanszírozásával. A hozzá betérő ügyfelek a szépségápoláson túl adomány ruhákat, játékokat, segítő szolgáltatásokat is kapnak tőle. A karitatív munkájához kiterjedt Facebook közösséget szervezett. Misszióját fantasztikus lelkesedéssel, szívvel-lélekkel teljesíti. Nemcsak fizikailag, de lelkileg is nagyban támogatja ügyfeleit, miközben példát mutat környezetének.

Dr. Szeverényi Péter – szülész-nőgyógyász, Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság elnöke         

A családközpontú szülészeti gyakorlat és a hazai pszichoszomatikus szülészet-nőgyógyászati mozgalom egyik első alakja, 25 éve központi szervező figurája. Az együttszülések egyik első kezdeményezője. A családközpontú szülészet meghonosítása érdekében több mint 100 tudományos cikket közölt, számos előadást tartott, konferenciát szervezett. 25 évig Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság alapító titkára volt, 2009 óta pedig a társaság elnöke.

Tatár Marianna – főszervező, Születés Hete sorozat

A babavárással, a szüléssel, a kisgyermekneveléssel kapcsolatban számos tevékenységet végez. Kismama és baba-mama jógát oktat, ennek keretében igazi közösséget kovácsol a kismamákból. A mamami.hu fórum anyukájaként és a születés hete rendezvénysorozat debreceni főszervezőjeként hozzájárul többek között a háborítatlan szülés, a kötődő nevelés, a terhesség és gyereknevelés pszichológiai kérdéseinek témáiban a (leendő) édesanyák támogatásához.

Házaspár jelöltek voltak:

Buza Anna és Buza Domonkos pszichológusok

A pszichológus házaspár tevékenyen részt vállalt 1973-tól a Budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat – az ’ÉLET’ létrehozásában. Nevükhöz kötődik egy tucat szolgálat indítása, munkatársainak kiképzése. Buza Domonkosné negyven éven át irányította a budapesti szolgálatot, önkéntesek százait nevelte ki. Buza Domonkos meghatározó szerepet vitt az öngyilkosság megelőző mozgalom elindításában és életben tartásában, melynek köszönhetően mára mintegy 500 önkéntes fogadja évente több mint félmillió segítségkérő hívását – Magyarországon s a határon túl. A házaspár ma is sokat tesz a magyarság lelki egészségéért.

Erhardt Gyuláné, plébániai dolgozó és Erhardt Gyula, villamosmérnök     

A Fokoláre Mozgalom elkötelezett tagjai, ezen belül az Új Családok Mozgalmának felelősei, amit jelenleg már nyugdíjasként végeznek. Széleskörű közösségszervező tevékenységük a családok világának szinte minden területét érinti. Sok tettre kész munkatársukkal együtt járó pároknak, illetve jegyeseknek tartanak kurzusokat, ifjú házasok csoportjait támogatják, nyaranta „házasságfrissítő” hétvégéket rendeznek olyan házaspárok számára, akiknek már kirepültek a gyerekeik. Eközben a kisebbekkel is törődnek, családos tábor szervezésével támogatják őket. Figyelmes szeretetükből mindenkinek jut. Öt gyermeket neveltek fel, és már tíz unokájuk van.

Györfi Mihályné és Györfi Mihály, lelkész  

A házaspár közös életét a Kis-Zagyva völgyében kezdte. Anna öt falu és öt puszta védőnője volt. A lelkészi elhívásnak engedve érkeztek a Nyírségbe, ahol hatalmas szeretettel szervezik a gyülekezet életét. Ám nem elégszenek meg ennyivel, sokat tesznek az ifjúsági közösségfejlesztésért és a családi életre nevelésért is. Négy gyermekükkel és családjaikkal, a 11 unokával szoros, egymást támogató életet élnek. Nem feledkeznek meg azonban a hátrányos helyzetű családokról sem, őket munkahely-teremtéssel az öko-termesztés népszerűsítésével és közösségépítéssel támogatják. A házaspár aktív média jelenlétével hívja fel a figyelmet a problémákra, a rájuk adható megoldásokra, valamint az értékőrzés fontosságára."

Kató-Bellavics Ágota és Kató Csaba, hitoktatók    

A katekéta pár házassága már önmagában is példaértékű. A kapcsolatukból származó erőből nőtt ki a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia ifjúsági közössége. A házaspár az elmúlt évtizedek során az első osztályosoktól a fiatal felnőtt korosztályig minden korcsoportnak tartott/tart heti rendszerességgel hittant. Több száz fiatalt fognak össze. Táborokat, közösségi napokat, lelki hétvégéket szerveznek, miközben Csaba rendszeresen prédikál az ifjúsági miséken. Munkájuk eredménye egy több száz fős, erős ifjúági közösség, melyből már számtalan házasság és gyermek született.

Süvegesné Rudan Margit, gyógypedagógus és Süveges Gergő, műsorvezető       

A házaspár a Szent Imre templom berkein belül a családos közösség összefogójaként és motorjaként ismert. A programok, táborok és lelkigyakorlatok szervezésén túl a Házas Esték megalapításával és vezetésével tesznek azért, hogy a Plébániának élő, aktív és motiváló sokgyermekes közössége legyen. A házaspár nemcsak a szülőkre, hanem a gyermekekre is gondol, a családos misével kapcsolatos szervezési feladatok összefogásával teszik a kicsiknek is élvezhetővé a vasárnapokat. Plébániai szolgálatuk mellett szívügyüknek tekintik a keresztény közösségek támogatását a Természetes Közösségfejlődés eszközrendszerének magyarországi meghonosításával.

Az eseményről beszámolt a hirado.hu is.

Forrás: MTI, haromkiralyfi.hu