Ugrás a tartalomra

Rekordalacsony számú bűncselekmény 2017-ben

2018. március 10. szombat
A XXII. kerületi Rendőrkapitányság idén is megtartotta évértékelőjét március 8-án a Városházán. Bató András, a kapitányság vezetője pozitívan értékelte a tavalyi évet. Karsay Ferenc polgármester és Németh Zsolt országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki a rendőrség munkájáért.
Rekordalacsony számú bűncselekmény 2017-ben

A kerületi rendőrség állományának és a társszervek képviselőinek részvételével tartották meg a hagyományossá vált évértékelő rendezvényt. Dr. Bató András rendőr alezredes, a kerületi kapitányság vezetője kitekintett egész Budapest közbiztonságára is: elmondta, a brit külügyminisztérium 2017-ben a tíz legbiztonságosabb úti cél közé választotta fővárosunkat, amiben nagy szerepük van a kerületben szolgáló rendőröknek is.

Elmondta, fontosnak tartja, hogy a lakossággal együttműködve, az ő elvárásaikat figyelembe véve tudjanak vigyázni a Budafok-Tétényt alkotó 36 km2-nyi területre. Ennek érdekében évente legalább kétszer közbiztonsági fórumot tartanak, és rendszeresen számítanak az iskolák, szülői munkaközösségek visszajelzéseire is.

Az alezredes elmondta, a kerületben tavaly főleg a vagyon elleni bűncselekményeket regisztráltak, ezen belül is a lopás volt a legjellemzőbb, de ezek száma is visszaesett az előző évihez képest. 2017-ben csökkent a regisztrált gépkocsilopások száma: az esetekhez kötődően sikeresen azonosítottak elkövetői csoportokat, az ellenük folyó eljárás jelenleg is folyamatban van.

A rendőrkapitány elmondta, nagy reményeket fűznek a közeljövőben az önkormányzatnak köszönhetően telepítendő rendszámfelismerő kamerarendszerhez, mely a közlekedési és a közrend javulását is eredményesen segítheti.

A kapitány az ezévi fő célok közt nevezte meg a közlekedésbiztonság javítását, a fokozott közterületi jelenlétet, valamint az áprilisi választások eredményes rendőri biztosítását. Célul tűzték ki az eljárások gyorsítását is, mellyel párhuzamosan az új büntetőeljárásról szóló törvény elsajátítása és alkalmazása is vár a rendőrség munkatársaira.

Az évértékelőn Németh Zsolt, országgyűlési képviselő méltatta a kapitányság és a társszervezetek munkáját. „A sikeres munka záloga az a szemlélet, amely alapján önök a munkájukat végzik: a közösségi rendőrség, vagy inkább közösségi rendfenntartás. (…) Annak a felismerése, hogy csak a közösséggel együtt végezheti jól a munkáját a bűnmegelőzés és a bűnüldözés.”

Karsay Ferenc polgármester elmondta, a mai napig a legaktuálisabb gondolat a kerületben a „Rend, tisztesség, biztonság”. Köszönetét fejezte ki a rendőröknek és a társszerveknek, amiért ők is azért dolgoznak nap mint nap, hogy ez ne csak egy szlogen, hanem a mindennapi élet legyen.

Az esemény zárásaként a kerület vezetői virággal köszöntötték az eseményen megjelent hölgyeket nőnap alkalmából.

Rekordalacsony számú bűncselekmény 2017-ben

Fotó: Kocsis Zoltán