Ugrás a tartalomra

November 1-jén nyílik a kerület legújabb játszótere

2018. október 31. szerda
A társadalmi egyeztetés után megépült Barackos úti játszótér november első napján nyitja meg kapuit. Nézzék meg személyesen, milyen lett a közösen tervezett tér!
November 1-jén nyílik a kerület legújabb játszótere

November 1-jétől mindenki kipróbálhatja Budafok-Tétény legújabb játszóterét, amelyet a márciusi társadalmi egyeztetés során megszavazott ’Barackos játszótér’ terve szerint valósított meg a kerület önkormányzata. Ez alapján két rézsűcsúszda, egy négytornyú mászókás vár csúszdákkal, motoros pálya, különböző korosztálynak való hinták és egy kisebb mászóka is helyet kapott a területen, hogy minden gyerek jól érezhesse magát. A játszótér a helyi lakosság tavaly novemberi kezdeményezése nyomán, Budafok-Tétény önkormányzata saját forrásából épült.

November 6-án, kedden 10 órától a játszótér ünnepélyes átadására is sor kerül, ahol minden gyerek részt vehet az avatást jelképező nemzeti színű szalag átvágásában. Ezután Majecsko süteményei és limonádéja, valamint önfeledt játék várja a kicsiket. Minden családot szeretettel látnak a szervezők, találkozzunk Budafok-Tétény legújabb játszóterén!

November 1-jén nyílik a kerület legújabb játszótere