Ugrás a tartalomra

Játékos tudomány a Camponaban

2017. augusztus 16. szerda
Kiállítással és gyűjtőakcióval készül idén is a tanévkezdésre a bevásárlóközpont: így szeretnék segíteni a Budafok-Tétényi Család-és Gyermekjóléti Központ által támogatott családokat.
Játékos tudomány a Camponaban

Aki Budafok-Téténybe tervezi az útját, a következő hétvégéken különleges látványban lesz része: a Camponában augusztus 19. és szeptember 10. között „Testünk a csoda” címmel interaktív kiállítás és játszóház lesz, amely 8 állomáson, 750 kép segítségével rendkívül érdekes információkat árul el az emberi testről.

Az előrehozott ismeretterjesztő „biológiaóra” egyaránt tanulságos és izgalmas élmény lesz gyerekeknek és felnőtteknek is. A kiállítás bemutatja, hogy milyen fontos az egészséges életmódra nevelés és a prevenció, szó lesz majd a kórházi szűrővizsgálatokról, és az elsősegélynyújtásról is. Megismerhetjük a testünkben zajló folyamatokat, sőt még arra is fény derül, milyen egyéb tudományok rejtőznek benne, azaz hol van bennünk fizika, kémia, matematika. Az emberi testről szóló iskolai tananyagban sok olyan dolog található, amely nehezen érthető, itt erre plasztikus magyarázatokat, válaszokat, bemutatókat lehet majd látni, amelyet a kisdiákok elraktározhatnak, és a tanulás során könnyebb lesz így megérteni dolgokat.

S hogy mindezt kicsik és nagyok egyaránt élvezzék, így szórakoztató és játékos installációk segítségével nézhetjük meg, hogy tüsszentünk, miként áramlik testünkben a vér, miként pumpál a szívünk, vagy éppen hogyan jutnak szervezetünkbe azok a fránya vírusok. A Játékos Tudomány utazókiállítása mellett a kicsiket hétvégenként kézműves műhely is szórakoztatja majd, illetve színezésben és rajzolásban is összemérhetik tudásukat. 

Számunkra nagyon fontos, hogy a családoknak minden évszakban adjunk” – mondja Kákosy Zsolt, a Campona üzemeltetéséért felelős CBRE ingatlan tanácsadó ingatlanvagyon-kezelési vezetője. „Ősszel nem kérdés, hogy az iskolakezdés foglalkoztatja a legtöbb családot, így most ezzel a rendhagyó bemutatóval készülünk, mellette pedig szeretnénk arra is lehetőséget adni, hogy gondoljunk azokra a családokra is, ahol nehezebben indul be a tanév és jól jön egy kis segítség.

Hagyományosan idén is a Budafok-Tétényi Család-és Gyermekjóléti Központ által támogatott családokat szeretné segíteni a bevásárlóközpont. A kiállítástól nem messze elhelyezett gyűjtőládában helyezheti el mindenki azokat a feleslegessé vált jó állapotú iskolatáskákat, tolltartókat, amelyeket szívesen felajánlana olyan gyermekek részére, akik nehezebb körülmények között nevelkednek. Aki vásárlás közben esetleg arra is gondol, hogy egy-két füzettel, vagy néhány ceruzával, színes ceruza készlettel többet vegyen, és ebből is helyez a tárolóba, az is nagyon jót tesz ez által. A bevásárlóközpont hostesseinél a felajánlók szerencsekerék pörgetéssel apró nyereményeket is kaphatnak, csokit, zsírkrétát, tornazsákot, stb. Az összegyűjtött, felajánlott tanszereket a Campona képviselői szeptember 10-én adják át a XXII. kerületi intézmény képviselőinek.

A kiállítás ideje alatt természetesen a Campona üzleteiben minden beszerezhető, amelyre az új tanév során szüksége lehet a lurkóknak, a vásárlások után pedig jöhet a szerencse, hiszen iskolatáska és tornazsák mellett a nyeremény akár egy családi wellness hétvége is lehet az őszi szünetre.

A kiállítás augusztus 19-től naponta 11 és 17 óra között tekinthető meg, animátorok segítségével, az adományként felajánlott tanszereket a bevásárlóközpont teljes nyitvatartási ideje alatt el lehet helyezni a gyűjtőládában.

Bővebb információ: www.campona.hu

Játékos tudomány a Camponaban