Egy kitelepített sváb lány életútja

Budafokon született, az Éger utca 3. szám alatti barlanglakásban töltötte gyermekkorát, az Árpád utcai iskolában végezte az elemit, a Kossuth iskolába járt polgáriba, a Szent István téren tanult gyors- és gépírni a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Máthé Erzsi színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Az 1947-ben kitelepített sváb család sarja ma is büszke származására, mint mondta, számtalan szép emléket őriz szegény, de boldog gyermekkoráról. A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, aki idén májusban lesz kilencvenéves, szívélyesen fogadott zugligeti otthonában, ahol kávé mellett végigbeszélgettük a délutánt.

Elmesélte, hogy Mercz Erzsébetként anyakönyvezték, de amikor Gobbi Hilda elvitte a Nemzeti Színházba a Dohányföldek című darabot rendező Major Tamáshoz, hogy a színpadról hiányzó, kiváló színésznő, Szörényi Éva szerepét eljátssza, Major azt mondta: „ilyen névvel, kérem, nem lehet, hogy Mercz – tessék magyarosítani!” Így a plakátra már Máthéként került fel, az Erzsébetből pedig, amit addig is utált, Erzsi lett. Hozzátette: Halmai István és Vén Emil festőművészeknek köszönhető, hogy a budafoki Szilárd Faárugyárban titkárnőként dolgozó sváb lányból színésznő lett. 

– Első színházi fellépésem még az Attila moziban volt, azután jelentkeztem a Színművészeti Akadémiára, 1945-ben. Nem vettek fel, viszont a Dohány utcában az Országos Színészképző Iskola remek tanári karral – Rátkai Mártonnal, Lázár Máriával, Ascher Oszkárral – éppen pótfelvételit tartott, és oda bekerültem. Amikor harmadévesek lettünk, Rátkai a Revizorra készült, ezért az akkor fiatal Gobbi Hildát kérte, hogy rendezzen nekünk vizsgaelőadást. Az Éjjeli menedékhelyet játszottuk, én Nasztyát. Gobbi Hilda, ez a zseni és hatalom megfogta a kis társaságunkat, bevitte az akkori Nemzetibe, kifestett minket, ruhákba, jelmezekbe öltöztetett, díszletet adott, majd kiadta a színházi világnak az ordrét (parancsot – a szerk.): minden rendező és színházigazgató legyen ott az előadáson, mert az ő növendékei vizsgáznak. Ott is ült mindenki, mert nem lehetett neki ellenállni. Az előadás után kaptam egy egyéves szerződést az akkor még magánkézben lévő Vígszínháztól – beszélt a kezdetekről a színésznő.

A színházak államosítása után Pécsre került, ahol találkozott Bessenyei Ferenccel, Kálmán Györggyel, és pár hónap múlva már Szendrő József színházigazgató felesége volt. Pécs után a Nemzeti Színház, majd több mint harminc év után a Katona József Színház színésze lett. Elárulta, hogy első kitüntetésére, az 1954-ben kapott Farkas–Ratkó-díjra a legbüszkébb, mert azt kollégái, az akkori színészóriások ítélték oda neki titkos szavazással.

– Két nagy szerep után, egy váratlan pillanatban hagytam ott a Katona József Színházat. Eszembe jutott, hogy én ottfelejtettem magam a színházban. Játszottam, bírtam is, a hatvanöt éven át tartó tanulás frissen tartotta az agyamat. Nem voltam drámai szende, nem voltam naiva, én több voltam, erősebb. Volt humorom, volt drámám, mindent játszottam, és szinte minden szerepet eljátszhattam – mesélte Máthé Erzsi, majd hozzátette: nagyon örül, hogy 2012-ben Budapest díszpolgárának választották.

(Tamás Angéla)