Ifjúsági, gitáros keresztút – Sík Sándor Keresztút című műve alapján

Időpont: 2017-04-07 17:30
Helyszín: Stáció kert, 1221 Budapest, Stáció utca (Esőhelyszín: Budafok-belvárosi Szent Lipót templom)
További információ:

Az Adoramus zenekar 2003 nagyböjtjében megzenésítette Sík Sándor Keresztút című versét stációról-stációra. 

Ez a gitár-, fuvola-, hegedű-, cselló-, ütős- és szintetizátor kíséretekre írt ifjúsági keresztút a tapasztalatok alapján úgy tűnik, igazi nagyböjti lelki feltöltődést nyújt a Feltámadás, a Húsvét ünnepére készülve. 
A Keresztút 2004 nagyböjtjének harmadik szombatján került először bemutatásra a Budafok-felsővárosi plébánián, majd zarándokútjára indult, és minden évben egyre több helyütt talált imádkozó szívekre és lelkes hallgatóságra.

Az elmúlt években a keresztút eljuthatott a Máriaremetei Szent Jeromos Szeretetotthonba, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet Tudományi Karára, a Szent Margit Gimnáziumba, a Regnum Marianum közösség dunabogdányi ájtatosságára, a Siófoki Főplébániára, valamint 2009-ben hallható – és látható volt a Magyar Televízió Katolikus Krónikájának Húsvétvasárnapi adásában. 2014-ben CD lemezen is megjelent.

Bár az elmúlt évek során a Keresztút többnyire változatlanul, eredeti formájában szólalt meg, mégis minden évben tartogatott és mindmáig tartogat valami új, addig fel nem fedezett üzenetet számunkra és a velünk imádkozók számára egyaránt. 

Az idei évben az Adoramus zenekar régi tagjaihoz új zenészek is csatlakoznak, új színt hozva ezzel a stációkba.
Idén először hagyományteremtő szándékkal szabadtéren, a budafoki Stáció kertben elmélkedhetjük végig Jézus keresztútját.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit!

 

Az esemény Facebook-linkje:

https://www.facebook.com/events/168584450317005/