Ugrás a tartalomra

Golda Magdolna „Vándorút” című kiállításának megnyitója

Időpont: 2017-05-14 17:30
Helyszín: Klauzál Ház (1222 Bp., Nagytétényi út 31-33.)
További információ:

Molnár Józsefné Golda Magdolna – baráti körben mindenkinek Magdika – ősbudafoki, gyökerei a 22. kerülethez kötik. Építőiparos családban született; mélyépítő technikusként a budapesti metróépítésénél hasznosította tudását irányító műszaki vezetőként. 34 évi munka után, 1989-ben ment nyugdíjba, s családja, barátai biztatására – és természetesen erős belső késztetésre – kezdett el rajzolni. Nem kellett hozzá sok idő, hogy felvegye a kapcsolatot a kerületben jól ismert Mészáros László Képzőművészeti Egyesülettel. Az egyesületben a művésztanárok útmutatásai nyomán folyamatosan elsajátította az alapismereteket, a grafikai, pasztell-, akvarell-, diópác- és olajtechnikát. Nagyon jó tanítványnak bizonyult, sorra születettek jobbnál jobb művei, az alkotás mindennapjainak szerves részévé vált. Amikor csak tehette, részt vett a művésztelepek, alkotótáborok életében, ahol kapcsolatteremtő képességével, vidámságával, akaraterejével tűnt ki. A folyamatos tanulás meghozta eredményét, amiről alkotásai egyértelműen árulkodnak. Képei közül nem egy ékesíti a budafoki városházát.

 

Igazi lokálpatrióta, aki rajongással szereti szülőföldjét, annak múltjával, emberi értékeivel együtt. Kutatja, keresi a múlt és a jelen festői ábrázolására kívánkozó emlékeit. Hatni akar és minden bizonnyal hat is azokra, akik hozzá hasonlóan szeretik és becsülik a hazát, a magyar népet – a határon innen és túl. Képei felajánlásként, ajándékként sokszor kerültek a helyi civil szervezetekhez, intézményekhez vagy éppen magánszemélyekhez.

Budafok Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata vándorkiállítást szervez az 50 darab képből álló „Történelmi Magyarország” sorozatnak. A művésznő a kerület számára ajánlott fel az alkotásokat, azzal a céllal, hogy közkincsé tegye és általa a magyarságtudatot erősítse. Felhívja figyelmünket arra, hogy közös kötelességünk megőrizni és továbbadni értékeinket.

 

A belépés díjtalan!

 

Facebook: https://www.facebook.com/events/430614943954562/