Ugrás a tartalomra

Szép Ernő:„A fiú meg a lány” – Hírős Gasztro Színház

Időpont: 2017-05-12 19:00
Helyszín: Lics Pincészet (1221 Bp., Kossuth Lajos u. 44.)
További információ:

A pincében éppen egy boróstoló zajlik, amikor betoppan a késve érkező fiú.. Már csak a lány mellett van szabad hely...

Így kezdődik a HirősGasztroszínház legborosabb előadása, ami lazán követi Szép Ernő Fiú, leány című romantikus vígjátékának cselekményét. Mi csak velük, a fiúval és a lánnyal foglalkozunk, akik közt nyilvánvalóan „működik a kémia”, de félnek elköteleződni egymás felé. Mindent és mindenki mást elhagyunk, egyedüli társnak a bort választjuk. A bor segítsége nélkül ugyanis talán soha nem találnának egymásra. Kell, hogy az elfogyasztott bor vérré váljon bennük, mert e nélkül nem tudna az érzelem az ész fölé kerekedni.
Pedig most erre van szükség.
Ezt a folyamatot a nézők testközelből követhetik végig, ugyanazokat a kiváló borokat kóstolva, melyeket a szereplők is fogyasztanak. Egy izgalmas kísérletet láthatnak, ahol Vera és Feri, azaz Tolnai Hella és Bárnai Péter valós időben, a nézőkkel intim közelségben igyekszenek megtalálni az egymás szívéhez vezető utat.

Vera: Tolnai Hella
Feri: Bárnai Péter
Zene: Ozorai Gábor
Produkciós vezető: Sárosi Gábor
Konzulens: Orbán Edit
Rendező: Tóth Ákos Károly

 

Jegyár: 1.500 Ft

Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/fiu-meg-a-lany-43-budafoki-t-tavaszi-fesztival-79273

Facebook: https://www.facebook.com/events/197505017405581/