Hírek

Michael Bublé és Louis Prima magyar kiadásban

Évről évre egyre több gyermek születik a kerületben és egyre több családban gondolják úgy, hogy Budafok-Tétényt választják lakóhelyüknek, így a jelenlegi bölcsődei férőhelyek folyamatos bővítésére születtek önkormányzati döntések. Ez is témája volt az Egyesített Bölcsődék szakmai napjának, amelyet április 26-án tartottak a Cziffra Házban.

A Vitéz utca aszfaltozásával megkezdődött kerületünkben a Budapesti Útépítési Program, melynek során 39 földutat burkolnak le Budafok-Tétényben. Cikkünkben olvashatók az érintett útszakaszok.

A Csicsergő Tagóvoda gyermekei mondták el Anyák napi köszöntőjüket.

A Budatétényi Polgári Kör és a Budatétényi Egyházközség emléktábla állítását tervezi. Várják azok jelentkezését, akiknek tudomásuk van a második világháborúban elesett budatétényi honvédekről.

A felnőtt és az ifjú úszóink is jól szerepeltek a hazai és a külföldi versenyeken

A Föld napja alkalmából Budafok-Tétény önkormányzatának közreműködésével két napos rendezvényt szervezett a Főkert Nonprofit Zrt. és a Nagytétényi Kastély április 27-28-án. A színes programok mellett elültették a kerületi faültetési program 2000. facsemetéjét is.

Czimbal Gyula fotóit állították ki a Költészet napja alkalmából

Dombóvári Ildikó logopédussal beszélgettünk a hang egészségének védelméről és helyes használatáról.

Bicikliket adományoztak a sportolni vágyó óvodásoknak