Ugrás a tartalomra

YouInHerit - Segíts Budafok-Tétényt Budapest Bornegyedévé tenni!

2017. március 01. szerda
Mától indul az internetes közvéleménykutatás a budafokteteny.hu –n. A mostani kezdeményezés annak a tavaly júniusban indult nemzetközi programnak a része, amelynek célja a fiatalok bevonásával segíteni a hagyományos szakmák továbbélését és népszerűsítését.
YouInHerit - Segíts Budafok-Tétényt Budapest Bornegyedévé tenni!

Tavaly júniusban indult az a nemzetközi program, melynek keretében öt ország fiataljai gondolkodnak közösen arról, hogy hogyan lehet olyan tradicionális mesterségek továbbélését, újjászületését segíteni, mint a fazekasság, az olívaolaj gyártás, a sörfőzés, a tengeri só lepárlás, a gondolakészítés, valamint a borászat. Ez utóbbit a projektben a Soós István Borászati Szakiskola képviseli.

A YouInHerit nevet viselő projekt tavaly júniusban egy előkészítő találkozóval indult Budafok-Tétényben. A résztvevő partnerországok Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Olaszország és Lengyelország. A 3 évig tartó program során a helyzetértékelést és igényfelmérést követően, különböző kísérleti projektekben a fiatalok a gyakorlatban is kipróbálhatják ötleteik életképességét. Elkészül egy olyan regionális akcióterv, ami a kulturális értékek fenntartható módon való megőrzésére és a fiatalok bevonására is alkalmas.

Napjainkban a klasszikus termékek és mesterségek újrafelfedezésében tetten érhető, hogy az emberek a helyi, tradicionális értékeket előnyben részesítik a globalizált, „egyen” termékekkel és szolgáltatásokkal szemben. A fiatal generációk sajátos szemlélete és az információs társadalom hatása szükségessé teszi, hogy felhasználjuk kreatív gondolkodásmódjukat és innovatív ötleteiket.

Ezért indult a mai napon az őket célzó internetes közvéleménykutatás is a budafokteteny.hu-n.

A program budafok-tétényi résztvevői azt fogják majd közösen vizsgálni, hogy miként lehet a borászatokat a helyi látványosságok körébe emelni és ezzel a turisztikai kínálat bővítésére felhasználni. Ezt terveik szerint egy „Nyitott Pincék” kezdeményezéssel lehet tesztelni, hogy első kézből kapjanak majd visszajelzést a program eddigi eredményeiről.