Ugrás a tartalomra

Visszatérés három év után

2018. július 13. péntek
Idén is láthatjuk a Biebers zenekart a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon
Visszatérés három év után

A tíz állomásból álló tavaszi klubturné után a nyári fesztiválfellépésekre koncentrál a Biebers zenekar. Rusz András gitáros lapunknak elárulta, hogy idén nem tervez új lemezt az egyre népszerűbb együttes, januárban alkotótáborba vonulnak a tagok. Kiderült, milyen meglepetéssel kedveskedik a rajongóinak a Biebers zenekar. Rusz Andrással beszélgettünk.

– Borfesztivál Budafokon. Ismerős ez a szóösszetétel?
– Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy játszottunk-e már Budafokon, akkor igen. 2015-ben nagyon kellemes, jó hangulatú koncertet adtunk a borfesztiválon. Ha jól emlékszem, akkor a Városház téren állt a színpad. Szokás szerint felhívtunk egy embert a színpadra a közönség soraiból, aki táncolt az egyik dalunkra. Nagyon élveztük, remélem, a nézőknek is tetszett a produkció.
– Idén megint a nyári fesztiválszezon után látogat el a zenekar Budafokra. Hogyan telik a nyári szezon?
– Köszönjük, nagyon jól, sok koncerttel. De hadd mondjam el, hogy tavasszal volt egy nagyon sikeres, tíz állomásból álló klubturnénk: jártuk az országot Soprontól Debrecenig, és a végén a budapesti Akváriumban is felléptünk. Kötelességünknek tekintjük, hogy megadjuk a lehetőséget a feltörekvő fiatal zenekaroknak. Idén is volt olyan fiatal, tehetséges, de még nem befutott együttes, amelyik előttünk lépett fel. A fesztiváloknak más a hangulata, mint a klubkoncerteknek. Az utóbbi sokkal intimebb, családiasabb, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a fesztiválokat nem kedveljük, csak ott máshogy kommunikálunk a közönséggel.
– A fesztiválszezon után stúdióba vonul a zenekar, vagy még nem aktuális egy új lemez?
– Tavaly jelent meg a második lemezünk, idén egyelőre nem tervezünk újabb albumot. Azt tapasztaljuk, hogy egy-egy dallal legalább olyan hatékonyak tudunk lenni, mint ha lemezt adnánk ki. Meglátjuk, mi lesz az idén. Mindenesetre az biztos, hogy januárban „alkotótáborba” megyünk.
– Mire gondoljunk, mi zajlik ilyenkor?
– Nálunk lassan már hagyomány, hogy az év első hónapjában elvonulunk egy bakonyi házba. A nappaliban van a próbaterem, az emeleten pedig a stúdió, minden egy helyen, a zenekar tagjai azon a héten nagyon egymásra hangolódnak, hihetetlen jó ötletek születnek ilyenkor.
– Ha nem is terveznek új lemezt, készülnek valamilyen meglepetéssel a rajongóknak?
– Persze, minden zenekarnak, így a Biebersnek is kell hogy legyen egyfajta víziója. 2012-ben „hálószobaprojektként” indultunk, két évvel később kezdtünk folyamatosan koncertezni, felléptünk az Imagine Dragons előtt az Akvárium Nagytermében. Folyamatosan építkezünk, igyekszünk minél több emberhez eljuttatni a zenénket. Jövőre piacra dobjuk a zenekar egyedi tervezésű merchandising termékeit. Lesz többek között Biebers-sapka és -póló is. És sok koncert, természetesen. (VH)

Visszatérés három év után