Ugrás a tartalomra

Világegylet a vasútért

2018. december 08. szombat
Kopp Miklós budatétényi mérnök-közgazdász Sipos István-díjat kapott
Világegylet a vasútért

Világegylet a vasútértTöbb évtizedes közlekedéspolitikai munkájáért, a vasút fejlődéséért kifejtett tevékenysége elismeréseként 2018-ban Kopp Miklós, a Vasutak Nemzetközi Szövetsége egykori árufuvarozási igazgatója, a Záhony-Port Zrt. korábbi vezérigazgatója vehette át a vasutasszakma kitüntetését, a Sipos István-díjat.

A budatétényi mérnök-közgazdász a Vasúti Világegylet (UIC) árufuvarozási igazgatójaként évekig felügyelte a világ vasútjait Párizsban, ahol az Ázsia és Európa közötti vasúti kapcsolatok fejlesztésével, valamint az árufuvarozáshoz kapcsolódó összes kérdéssel foglalkozott, két éve pedig többek között egy vasúti árufuvarozási versenyképességi csomag kidolgozásán és megvalósításán dolgozik a Hungrail égisze alatt.
– Miért fontos, hogy a vasút versenyképes legyen a közúti áruszállítással? 
– A környezetvédelem szempontjából mindenképpen a vasút a legjobb megoldás. A legtisztább lehetőség, hiszen a szállításnál ekkor kerül a legkevesebb káros anyag a levegőbe. Egyébként is praktikus, különösen, ha az árut nagy távolságra viszik vagy ha nagy mennyiséget szállítanak belőle.
– Azt hiszem, nem lepte meg nagyon, hogy eddigi tevékenységét Sipos István-díjjal ismerték el.
– Gondoltam rá, hogy egyszer talán én is megkaphatom ezt az életműdíjat. A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület hat évvel ezelőtt, a fiatalon elhunyt MÁV-vezér emlékére alapította ezt a kitüntetést. Sipos István kitűnő vezérigazgató volt, a vasutasszakma igazi példaképe. (Tamás Angéla)