Végső búcsú kerületünk díszpolgárától, Dr. Gömöry Géza gyermekorvostól
„Elmegyek azon az úton, amelyen minden ember elmegy” - idézett Józsué testamentumából a búcsúztató gyászszertartáson Solymár Gábor evangélikus lelkész. A bibliai igét folytatva arra emlékeztetett, „tartsd meg, amit az Istened, az Úr rád bízott.” Ezt az intelmet élete során mindvégig megfogadta, követte dr. Gömöry Géza.
Élete a segíteni akarásról, a gyógyításról szólt, ez volt a hivatása, a szenvedélye, a küldetése. A legfőbb keresztényi elv, hogy naponta vizsgáld meg, hogy mennyire követed az Isten útmutatását, az örömök és a megpróbáltatások közepette is. Dr. Gömöry Géza igaz ember maradt élete minden percében, megtartva azt, amit az Úr rábízott. Egy interjúban mesélt arról, hogy 1972-ben egy dunai horgászat során tetszett meg neki Nagytétény és akkor ide, Budafok-Téténybe kérette magát gyerekorvosként. Azóta szolgálta a település lakosságát, ez volt életének alfája és omegája, igyekezett a lehető legtöbbször örömhírt közölni a hozzá forduló családoknak, hogy van remény, van gyógyulásra esély. Ezért is vált sokak számára követendő példává dr. Gömöry Géza élete, mondta búcsúbeszédében Solymár Gábor evangélikus lelkész.
A szertartáson Karsay Ferenc polgármester így búcsúzott közeli barátjától: "Géza bácsi meghalt. Megrémülök, ahogy leviszem a hangsúlyt a mondat végén, amikor odakerül a pont. Most valami lélekemelőt, valami mindenki számára megnyugvást hozót, valami vigasztalót kellene mondanom. Magasztalhatnám orvosi tevékenységét, a nagytétényi ólomszennyezés felszámolásáért végzett eltökélt, megalkuvást nem ismerő harcát, az elesettekért végzett humanitárius munkáját a Vöröskereszt élén, vagy éppen tudományos kutatásait a csecsemőúszás területén, de nekem olyan dolgok jutnak először eszembe, ami nem igazán nekrológba való. Jóízű vacsorák, pohárcsilingelés, éjszakába nyúló beszélgetések irodalomról, gyerekekről, művészetről, politikáról – az életről. Mindig lenyűgözött sokrétű és alapos műveltsége, nyitott és befogadó szelleme, eredeti és sokszínű személyisége. Azt mondta nekem, hogy az igazság mindig egyszerű, csak nehéz neki érvényt szerezni. Én erre azt válaszoltam, hogy az igazság ismeretében igazán nem nehéz cselekedni, de amíg az igazság megszületik, az mindig nehéz szülés. Aztán néhány pohár után abban maradtunk, hogy mindketten szerencsések vagyunk, mert együtt bármit megoldunk. Most már nem fogjuk együtt megváltani a világot.
Amikor megkérdeztem saját gyermekeimet – akiknek természetesen Ő volt az orvosa - mi az, ami leginkább megmaradt bennük abból az érzésből, amikor kisgyermekként találkoztak vele, egyikük gyönyörűen fogalmazott: „Kezdettől fogva nagyon tiszteltük őt – de csak felnőttként értettem meg, hogy miért. Azért, mert akármilyen hatalmas is volt hozzánk képest, éreztük, hogy Ő is tisztel minket. Bármilyen kicsik, butuskák, félénkek, vagy éppen hisztisek voltunk – éreztük, hogy látja bennünk azt az embert, akik leszünk, sőt azt a lehető legjobb embert, akivé valaha is válhatunk. Sohasem kezelt bennünket ostoba kölyköknek, hanem mindig partnereknek. Útitársak voltunk egy olyan úton, ahol mindig számíthattunk rá, akkor is ha bajban voltunk. Ettől valahogy sokkal nagyobb biztonságban éreztük magunkat a világban és a világ kinyílt előttünk, befogadott minket.
Nemsokára megszólal a nagytétényi templom lélekharangja is. Templomunk harangja, amikor hírül adja valakinek a halálát, mindig egyformán szól. Hangja mindig ugyanúgy száll a házak között, aztán belopakodik az ablakokon át az emberek szívébe. Tudom, a mostani harangszót szívfájdítóbbnak fogom hallani, mert olyan igaz embert vesztettünk el, akinek a helye egyikünk lelkében sem lesz betölthető.
Az „elvesztettük” ige többes száma most többet jelent a családnál és a barátoknál. Általános köztiszteletben álló embertől búcsúzunk. Biztos vagyok benne, hogy a közösség tiszteleténél nincs nagyobb elismerés, mert a közösség a legszigorúbb ítész, csak olyan emberek lehetnek a kiválasztottjai, akik példaképpé válhatnak, akikhez mindig lehet igazodni. Ilyenek a mi kisvárosunk, Budafok-Tétény díszpolgárai. Az Ő teljesítményük a mi egyik legnagyobb gazdagságunk. Őket el nem múlóan tiszteljük és szeretjük. Ők a mi közösségünk lelke.
Géza, amikor jókedvű volt, többször is idézte nekem Abraham Lincoln gondolatát: >> A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem, hogy mennyi élet volt az éveidben! <<
Drága Géza bácsi! Nekem jutott osztályrészül, hogy emlékekből kössek számodra koszorút. Mindannyiunk szerencséjére, a Te éveidben sok élet volt. Isten Veled! Nyugodj békében!”
A temetési szertartás végén elhangzott: a Budafoki evangélikus templomban január 14-én, a 10 órakor tartandó istentiszteleten emlékeznek meg Dr. Gömöry Gézáról.
