Ugrás a tartalomra

Vadnyugati hangulat a hűvös pincékben

2019. augusztus 08. csütörtök
A Budafoki Pincejáraton augusztusban a countryzene kapott főszerepet
Vadnyugati hangulat a hűvös pincékben

Sokan érkeztek cowboykalapban és westerncsizmában az augusztusi Budafoki Pincejáratra, a szervezők ugyanis a nyár utolsó hónapjára mindent a countryzene köré szerveztek. A nagy melegben kellemes volt a pincék hűvös, végtelennek tűnő ágaiban sétálni, miközben táncba hívogató zene szólt.

A Záborszky Pince udvarára grillételek illata csábította be a látogatókat. A két hatalmas vaslapon sütött pácolt húsokat Révész József mesterszakács és Serfőző László húsbolttulajdonos. A készítés közben az érdeklődők kérdéseket tehettek fel, így sok trükköt és praktikát tudhatott meg a közönség a kerti 
sütögetésről.

Ilyen volt például az, hogy a pácba nem szabad sót tenni, és érdemes akár 3-4 napig is a nedves vagy száraz pácban tárolni a húsokat. Az elkészült négyféle hús mellé négy különböző ízesítésű salátát is választhattak a vendégek. A finom falatok kóstolása után a pincében Várhelyi Csilla festőművész kiállítását lehetett megtekinteni. A pince egyik ágában countryzenét játszott a Don Attila Band, amire nagyon sokan el is kezdtek táncolni. Minden hónapban nagy népszerűségnek örvend a tematikus séta, mely ezúttal új helyszínről indult a Katona Borházból. A pincészet borainak kóstolása közben Garbóci László helytörténész mesélt a Borkő és Zilahi utca pincéinek kialakulásáról. A sétát követően felcsendültek a táncdalfesztiválok örökzöld slágerei, nagyszerű színészekkel, egy interaktív színházi előadás keretein belül. A Várszegi Pincészetben a finom borok mellé az Acoustic Guitar Cafe adott koncertet. Most is telt házas volt a Borköltők Pinceétteremben megtartott Pincekvíz, a vendégek a játék után hideg málnakrémlevest, grillezett sajtszeleteket salátaágyon, steakburgonyával vacsorázhattak szombat este. Még a szervezőket is meglepte, hogy augusztusban is ilyen nagy érdeklődés kísérte a programokat: a helytörténeti sétán ötvenen vettek részt, a Táncdalfesztiválra pedig már az előadás előtt elfogytak a jegyek, így akik az utolsó pillanatban toppantak be, már csak állóhelyeken élvezhették a slágereket.

(Viszkocsil Dóra)