Ugrás a tartalomra

Újdonságok a Budafoki Borfesztiválon - Szepesfalvy Anna alpolgármester a Jazzy rádióban

2015. szeptember 03. csütörtök
Szeptember első hétvégéjén a jó borok, a nagyszerű muzsika, és színes művészeti programok kapják a főszerepet a Budafoki Borfesztiválon - erről nyilatkozott a 90.9 Jazzy-nek.
Újdonságok a Budafoki Borfesztiválon - Szepesfalvy Anna alpolgármester a Jazzy rádióban

A rádió honlapján szereplő hírben is szerepel, hogy a fesztiválon több helyszín koncertjei közül választhatnak az érdeklődők, amelyek már délelőtt szolgáltatják a talpalávalót. A rendezvényen kiemelt kísérőprogramokkal várják a látogatókat. Családdal is lehet érkezni, hiszen a kicsiknek a Gyerekliget programjai kínálnak kikapcsolódási lehetőséget. A korábbi évekhez képest idén egy újdonsággal is bővült a programkínálat. A „Művész utcán” sétálva képzőművészeti és térkiállításokon keresztül ismerkedhetünk meg Budafok-Tétény kiváló művészeivel, akik a kerületben élnek és alkotnak. A látogatók megtekinthetik a kiállító művészek műveit és hitvallásukat. Budafok jelenét és múltját egy fotókiállítás mutatja be. A Családi Parkban izgalmas játékok várják a kicsiket és nagyokat. Ezen a helyszínen nosztalgikus hangulatban - sült kolbásszal, retroburgerrel, és fröccsponttal – tölthetjük el hétvégénket.

Szepesfalvy Anna alpolgármesterrel készült telkefonos interjú.

A Jazzy.hu cikke.

 


Újdonságok a Budafoki Borfesztiválon - Szepesfalvy Anna alpolgármester a Jazzy rádióbanKattintson a Budafoki Pezsgő-

és Borfesztivál honlapjára!

Fellépők, borászatok bemutatkozása,

tudnivalók, képek és minden infó

várja a fesztiválról!