Ugrás a tartalomra

Újabb négy stratégiai partnere lett Budafok-Tétény önkormányzatának

2016. július 11. hétfő
A Bakosfa Kft-vel, a Palace Catering és Éttermi Kft-vel, valamint két műanyagokkal foglalkozó vállalkozással: a Vink Plast és a Weener Plastic Kft-vel is stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Budafok-Tétény önkormányzata.
Újabb négy stratégiai partnere lett Budafok-Tétény önkormányzatának

Budafok Borváros Záborszky Pincészetében írt alá újabb négy kerületi vállalkozás stratégiai együttműködési megállapodást Budafok-Tétény önkormányzatával július 11-én. Ezzel immár tíz fölé emelkedett az önkormányzat hivatalos stratégiai partnereinek a száma. A kör folyamatosan bővülni fog.

A Képviselő-testület tavaly december 10-ei ülésén döntött arról, hogy támogatja a szorosabb együttműködést az önkormányzat és az érdeklődő vállalkozók között.
„Mind a nagy, mind a kisvállalkozások egyaránt lehetőséget kapnak, az ajtó mindenki számára nyitva áll. Semmilyen megkötés nincs, csak az a fontos, hogy mindkét fél szándéka szerint, az egyenrangú partnerség alapján mozdítsuk elő a kerület gazdasági életét és fejlődését.” – mondta Karsay Ferenc polgármester.

A testület által elfogadott stratégiai együttműködési megállapodás tervezetének célja, a kerület érdekeit szolgáló, hosszú távú, kölcsönös előnyökre épülő együttműködés megteremtése, valamint a kerület versenyképességének erősítése és a helyi foglalkoztatás fellendítése.

Az önkormányzat egyszerűsített hivatali ügyintézéssel és bemutatkozási, megjelenési lehetőségekkel kívánja segíteni a vele együttműködésre lépő vállalkozásokat, cserébe aktív részvételt vár a kerület közéletében. A programban résztvevő vállalkozások többek között idejekorán elmondhatják észrevételeiket az őket érintő kerületi rendeletekkel kapcsolatban, valamint lehetőséget kapnak egymás jobb megismerésére is.

Az érdeklődő cégeket Karsay Ferenc polgármester személyesen keresi fel, hogy megismerkedhessen a helyzetükkel, problémáikkal.

„Örömmel segítünk a cégek munkaerő-igényének kielégítésében, például az álláshirdetéseik megjelentetésével a kerületi médiumokban. A Polgármesteri Hivatalban állandó kapcsolattartó fog foglalkozni a cégek ügyeivel, hogy segítséget nyújtson eligazodásukhoz a hatósági munkában.”– tette hozzá Karsay Ferenc.

A partnerségi megállapodást a felek rendszeresen felül fogják vizsgálni, hogy a tapasztalatok alapján még eredményesebb lehessen a további együttműködés.