Ugrás a tartalomra

Turistalátványosság, skanzen Budafokon: tehervonat érkezett a borpince-iparvágányra!

2017. november 07. kedd
Rég koptatta már tehervonat a budafoki pincészet vágányait, íme, most egy rövid szerelvény mégis hazatért – a nem mindennapi eseményről az iho.hu is beszámolt.
Turistalátványosság, skanzen Budafokon: tehervonat érkezett a borpince-iparvágányra!

Az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó online közlekedési, logisztikai hírportál beszámolója szerint: „A Budafoki Borváros emléket kíván állítani a vasúti szállításnak is, ezért a napokban egy mozdonyt és három teherkocsit szállítottak a pincészetek hajdani iparvágányára.

A járműveket november 2-3. és 3-4. éjszakáján daruzták új helyükre. Első éjszaka a fedett és a tartálykocsi érkezett meg Szentendréről, másnap pedig a mozdony és a nyitott teherkocsi. A közúti daru a Nagytétényi úton a Tóth József utcánál talpalt le, majd a trélerek is pozíciót fogtak a daru mellett. A megfelelő előkészületek után mind a négy emelést probléma nélkül teljesítették a szakemberek. A borpincék iparvágányának már csak ez a parányi, százméteres szakasza van meg, régen ez a tétényi 43-as villamosvonalból ágazott ki. A kocsik sínt érését követően egy Bobcathez rögzítették, azokat és a pálya lejtését kihasználva fokozatosan engedték gurulni őket a célterültere. A gőzös egyelőre nem mozgásképes, épp ott van, ahol a daruzásnál landolt – a felújítása után 10–20 méterrel hátrébb gurítják majd.”

Békési Imre, a Borvárost is működtető Záborszky Pince tulajdonosa a budafokteteny.hu-nak elmondta: azt tervezi, hogy itt, a közeljövőben újból üzemelő dunai hajókikötőben egy családi programhelyszínt alakít ki, egy bemutató helyet, szállítmányozási panoptikumot. A borvárosi múltat felidéző műemlék ipari jellegét szándékozik megjeleníteni az idelátogató turisták számára, egy új bejárat is nyílik majd a Borvárosba, amelyen át a látogatók valóban a bor útját követve érkezhetnek meg. A felújítás most kezdődik.

Az önkormányzat is örömmel fogadta és támogatta a kezdeményezést, amely jól illeszkedik a városvezetés által meghirdetett, Bornegyed koncepcióhoz.

 

Forrás: http://iho.hu/hir/skanzen-budafokon-tehervonat-erkezett-a-borpince-iparvaganyra-171105

 

FOTÓ: VÖRÖS ATTILA ::