Ugrás a tartalomra

Topotéka - Budafok-Tétény múltjáról, jelenéről digitálisan

2017. március 29. szerda
Ismét elsők között van kerületünk. Közösen alakíthatjuk, bővíthetjük a településünkre vonatkozó nyilvános adattárat.
Topotéka - Budafok-Tétény múltjáról, jelenéről digitálisan

A közösség mint lehetőség címmel jött létre az a projekt, amelynek fő célkitűzése,  hogy szélesebb közönséget vonjon be a városrészek, települések múltjára és jelenére vonatkozó digitális tartalmak létrehozásába. A topotéka internetes felületének köszönhetően egy helyen, szakszerű módon rendezhetőek, elérhetőek az addig magánkézben őrzött fényképek, hang- és képanyagok, iratok, stb.

Magyarországon, a projekt során 5 topotékát hoz létre partnereivel együttműködve Budapest Főváros Levéltára. A Berettyóújfalu Topotéka után Budapesten elsőként a Városliget Topotékát hozták létre, de tavaly év vége óta a Budapest - Budafok Topotéka is elérhető, melynek ünnepélyes budafok-tétényi "megnyitója" március 27-én volt. Az ünnepségen Dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, valamint Dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Főigazgatója köszöntötte a szép számban összegyűlt vendégeket.

Az önkormányzatot Németh Zoltán, Budafok-Tétény alpolgármestere képviselte, aki március 29-én a Karc FM-nek adott interjút a témával kapcsolatban. 

A felvétel itt hallgatható meg:http://soundcloud.com/s-k-sd-levente/170329-topoteka