Ugrás a tartalomra

Több fejlesztés is megvalósult tavaly a Dél-Budai iskolákban, idén mindez folytatódik

2018. január 04. csütörtök
Klinda Zsuzsanna, az Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója szerint a kerületi iskolák számára is számos előny származik abból, hogy az önkormányzatnak köszönhetően az utóbbi években látványos fejlődésnek indult a település.
Több fejlesztés is megvalósult tavaly a Dél-Budai iskolákban, idén mindez folytatódik

„Tanuljunk egymástól, hogy minél jobban taníthassunk.„ – ez az Eötvös Loránd idézet volt a mottója a Kelenvölgyi Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatónak, ahol a Dél-Budai Tankerületi Központ tavalyi munkáját ismertették.

Dr. Gálné Csabai Klára, a Dél-Budai Tankerületi Központ igazgatója hangsúlyozta, az általuk fenntartott 32 újbudai és budafok-tétényi oktatási intézmény – általános iskola, gimnázium, szakgimnázium, alapfokú művészeti iskola, egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény, valamint kollégium mindegyikében kiemelten fontosnak tartják a gyermekközpontú nevelést, a szeretetteljes, családias légkör biztosítását. A cél az, hogy a gyermekeket egyéni képességeik figyelembevételével differenciáltan, a tevékenységek és a közösség által neveljék –tette hozzá a tankerületi vezető.

A tájékoztatón részt vett még Klinda Zsuzsanna, az Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója, Kis Mihály, az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola igazgatója, Juhász András, az Újbudai József Attila Gimnázium igazgatója, és Homolay Károly, az Újbudai Gárdonyi Géza Általános iskola igazgatója is.  

Elhangzott, hogy igen fontos szerep jut a Dél-Budai Tankerületi Központ fenntartásában működő több német nemzetiségi, illetve két angol tanítási nyelvű általános iskolának. A gimnáziumokban emelt szintű nyelvi képzéseket, szakgimnáziumainkban művészeti képzéseket, a tehetséggondozó kollégiumban pedig vidéki tanulóknak férőhelyeket biztosít a tankerület. művészeti iskolákban a zenei tanszakokon kívül báb és színjáték, balett- és néptánc képzés is folyik.

Klinda Zsuzsanna, az Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója hangsúlyozta, a Budafok-Tétényben régi hagyományai vannak a német nemzetiségi oktatásnak, amely több óvodában és immár két iskolában is megtalálható. Tavaly ugyanis a Hugonnai Vilma Általános Iskola is elindította a német nemzetiségi nyelvoktatást. Klinda Zsuzsanna kiemelte, a német nemzetiségi önkormányzattal, személy szerint annak elnökével, dr. Szirtes Edittel rendkívül jó az együttműködésük, komoly támogatást nyújtanak az iskolának, elsősorban széles kapcsolatrendszerüknek köszönhetően.

Dr. Gálné Csabai Klára szólt arról is, hogy az intézmények az alapító okirataik, szakmai alapdokumentumaik szerint kiemelt feladatnak tekintik az integráltan nevelhető mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrumzavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanköteles korú gyermekek oktató-nevelő ellátását.

A pedagógiai szakszolgálatok feladata a tanulási nehézségek szűrése, a kiszűrt gyermekek preventív támogatása, iskolai készségük szakszerű fejlesztése. A tanulási nehézséggel küzdő tanulók korrekciójában az egyéni fejlesztés mellett szükséges a tanítási órákon alkalmazott differenciálás, a pedagógusok és fejlesztő szakemberek közös együttműködése. Intézményeink pedagógusai kiemelt feladatnak tartják ezen tanulók megsegítését is, mondta a tankerület vezetője.

Elhangzott, hogy tavaly a Közép-Magyarországi Régióban a Klebelsberg Központ által beszerzett informatikai eszközök jelentősen modernizálták iskoláink digitális eszközparkját. A két kerület iskolái összesen 798 számítógépet, 374 laptopot és 362 projektort kaptak tavaly decemberben.

Figyelmet fordítottak az év folyamán, számos, több éve elmaradt kisebb-nagyobb munka pótlására is, ezek a munkálatok folyamatosak. Nyári karbantartási munkálatokra több mint 130 millió forintot különítettek el, a lapos- és sátortetős épületek tetőszerkezeteinek a karbantartására ebből három iskola estében 32 millió forintot költöttek, közülük az egyik a Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI volt. Tanterem- és kiszolgáló-helyiségek festésére 22 millió forint jutott. Ebből a Budai Nagy Antal Gimnázium mosdóhelyiségeinek felújítására 7 és fél millió forintot fordítottak.

Klinda Zsuzsanna, az Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója a budafokteteny.hu-nak elmondta, a kerületi iskolák számára is számos előny származik abból, hogy az önkormányzatnak köszönhetően az utóbbi években látványos fejlődésnek indult a település. Budafok-Tétény egyre vonzóbb, élhetőbb várossá vált, és korábban, még intézményi fenntartóként számos fejlesztést hajtott végre az önkormányzat a kerületi iskolákban is, aminek a pozitív hatása egyértelmű az oktató-nevelő munka minőségére nézve. Míg pár évtizeddel ezelőtt még az volt jellemző a kerületre, hogy a szülők igyekeztek a gyerekeiket a kerületen kívüli más iskolákba beiratni, ezzel szemben ma már ennek épp az ellentkezője mondható el, komoly túljelentkezés van a budafok-tétényi iskolákban, fogalmazott az igazgató. 

A sváb gyökerekkel rendelkező településünk életében fontos a hagyományőrzés, ezért is van különös jelentősége annak, hogy az önkormányzat igyekszik minden lehetséges eszközzel segíteni, támogatni az ilyen szempontból missziós feladatot ellátó iskolákat a kerületben – tette hozzá Klinda Zsuzsanna.

 

FOTÓ: KOCSIS ZOLTÁN ::