Ugrás a tartalomra

Testvérvárosi kiállítás a Haggenmacher udvarban - Videóval frissítve!

2017. május 30. kedd
Az Art Quarter Budapest művészeinek a bonni Künstlerforummal együtt nyílt kiállítása kerületünkben Text tour címmel. A testvérvárosi kapcsolaton alapuló együttműködés eredménye május 9-től június 11-ig látható.
Testvérvárosi kiállítás a Haggenmacher udvarban - Videóval frissítve!

Az eseményen részt vett Helmut Kollig, Bonn bonni városkerületének polgármestere, Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere, valamint Zugmann Péter alpolgármester is. Kerületünk polgármestere megnyitó beszédében úgy fogalmazott, nagy öröm számára, hogy a bonni városkerület és Budafok-Tétény közötti testvérvárosi kapcsolat több mint negyed évszázad után is élettel teli, és olyan eredményeket képes felmutatni, mint a mostani kiállítás.

Helmut Kollig, Bonn hasonnevű városkerületének polgármestere is fontosnak tartotta, hogy személyesen is részt vehessen a „testvéri” találkozón. Köszöntőjében arról beszélt, bízik benne, hogy az elmúlt negyed évszázad „testvérségét” még sok negyed évszázad követi majd. 

A Text tour projekt művészei év elején már Bonnban is megmutatták alkotásaikat, amelyek a kézírás műfaja, a kézzel írott szövegek köré csoportosulnak, kiemelve azokat megszokott környezetükből. Ez a fajta, szövegalapú művészet az 1950-es évektől jelen van, azonban napjainkban vált igazán népszerűvé, hiszen ezek az alkotások konkrétak és gyorsan feldolgozhatók, így illeszkednek a mai, rohanó életmódhoz.

A kiállítás kurátora Bencze Péter volt, a projektet Susanne Grube, a bonni Künstlerforum intézet igazgatója, valamint Wolfgang Bartesch, az AQB tulajdonosa álmodta és valósította meg. Bartesch a megnyitón megköszönte a bonni polgármesternek, hogy személyesen is részt vett az eseményen, valamint Budafok-Tétény polgármesterének, hogy az önkormányzat támogatást nyújtott a projekt létrejöttéhez.

A Text tour című kiállítás május 10. és június 11. között tekinthető meg a következő címen: art quarter budapest, 1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.

https://www.facebook.com/events/209040386273920/

A Promontor TV összeállítása: