Ugrás a tartalomra

Tehetségek a színpadon

2018. február 15. csütörtök
A farsangi szezonban egymást érték a vidám hangulatú mulatságok. A Kempelen Farkas Gimnázium hagyományos alapítványi bálját is ebben az időszakban rendezték meg, melyen részt vettek az iskola diákjai, pedagógusai és a szülők is.
Tehetségek a színpadon

Az idei évben 270 tanuló lépett színpadra különböző produkciókkal. Voltak egyéni és csoportos előadások is, melyeket a szülők a teltházas Klauzál Ház színháztermében tekinthettek meg február 9-én.

A két ötödik és kilencedik osztály a dráma és tánc órákon készült az alapítványi bál műsorára, míg a tizenegyedik és a tizenkettedik osztály a szalagavatóra megtanult táncokat adták elő. Nemcsak tanárok vettek részt a produkciók betanításában, hanem lelkes szülők is, a nyolcadik "A" és "B" osztály előadását nekik köszönhetik a diákok. Az alapítványi bál teljes szervezését és lebonyolítását idén is három pedagógus fogta össze: Asboltné Czapári Beáta, Bakó Tünde és Juhász Gergely. A háttérmunkákat, technikai jellegű feladatokat, világosítást is mind-mind kempelenes diákok végezték. A 150 perces műsorban volt tánc, paródia, irodalmi előadás és persze tanári produkció is, melyben egy értekezletet adtak elő a pedagógusok, nem megszokott formában. Hatalmas tapsot kapott minden előadás, melyeket az iskola diákjai is megnézhettek, így tanulva egymástól és ötletet ellesve a jövőévi báli fellépéshez. Az iskola alapítványa a diákok oktatását segítő programok támogatására fordítja a befolyt összeget.

(Viszkocsil Dóra)