Ugrás a tartalomra

Szobrok, festmények, rongyképek Licséknél

2016. szeptember 26. hétfő
Spányi Antal megyéspüspök is részt vett a Lics Pincészet kiállításmegnyitóján
Szobrok, festmények, rongyképek Licséknél

Immár megszokott dolog, hogy a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál a Lics pincében kezdődik, az úgynevezett nulladik napon. A hivatalos megnyitót 1998 óta megelőzi a pince programja: kiállítás nyílik – az idén három is –, amelyet jóízű beszélgetés, eszegetés és iszogatás követ a pinceudvaron.

A vendégeket Lics Judit köszöntötte, kiemelten a pákozdi szőlők fölötti fennhatósággal rendelkező Spányi Antal megyéspüspököt, Szabolcs Attila országgyűlési képviselőt és a kiállításokat megnyitó, ismert személyiségeket.

Karsay Ferenc polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kultúra egységes egész, legyen szó zenéről, táncról, képzőművészetről, borról vagy pezsgőről. A művészeteket, kultúrát és a kulturált borfogyasztást egységben kell kezelni, hiszen ha bármelyik területen minőséget kapunk és minőséget adunk, az mindnyájunk épülésére szolgál, mint a pincében látható három kiállítás is.

A pince fő ágában a marosvásárhelyi születésű, Munkácsy-díjas szobrászművész, Dienes Attila szobrai fogadták a látogatókat. Ahogy a művész fogalmazott: „Szobraimmal azt mondom el, amit szóval vagy más kifejező eszközzel nem lehet. Az a képességem, hogy formákban gondolkodom, életem vezérfonalává vált olyannyira, hogy nemcsak szellemem, hanem környezetem is sajátos egyéni formát öltött.”

H. N. Mira (Halmosi Nagy Mária) húsz festményből álló emlékkiállítását Tirts Tamás, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgató-helyettese méltatta, aki beszélt a festőművész által teremtett színpompás világról, az általa kidolgozott formanyelvről és a különböző technikával készült, kiállított művekről, melyeket a művész férje, Nagy Gábor válogatott össze erre a tárlatra.

Dr. Meskó Bálint borlovag megnyitóbeszédében elárulta, hogy Keresztes Zsuzsa kiállításai közül ez a kilencedik, amelyen ő mutatja be a „rongyművész” munkáit. Reményik Sándor szavaival emelte ki a vászonra, deklire dolgozott rongyok, a textilekből készült képek szépségét, Keresztes Zsuzsa művészetét, amellyel a kis kóstolóban találkozhatott a borfesztivál közönsége.

A borlovag az alkalmat megragadva azt is bejelentette, hogy a Lics család két bora, a Tamás Válogatás és a Szekszárdi Bikavér az idei Vinagora borversenyen aranyérmes lett.
A bor és a kultúra jegyében szervezett megnyitón, ahol a harapnivaló mellé az Etyek-Budai borvidéken, Pákozdon és Szekszárdon érlelt szőlőből készült borokat kínált a Lics család, kisorsolták H. N. Mira egyik alkotását, amelynek a lengyel küldöttség lett a boldog tulajdonosa.

(Tamás Angéla)