Ugrás a tartalomra

Szentgyörgyről Budafokig

2019. május 24. péntek
Csizmadia Csaba játékosként visszavonult, de marad a BMTE vezetőedzője
Szentgyörgyről Budafokig

Keserédes volt a BMTE utolsó hazai bajnoki mérkőzése a 2018–2019-es idényben. Édes, mert magabiztosan maradt benn a csapat a labdarúgó NB II-ben, és keserű, mert 2-0-ra kikaptunk az életéért küzdő Balmazújvárostól. És azért is, mert két legendás játékosunk, Csizmadia Csaba és Oláh Lóránt hivatalosan is befejezte pályafutását.

Oláh sportigazgatóként, „Csizi” a csapat vezetőedzőjeként folytatja pályafutását, ugyanis már jó ideje ebben a funkcióban dolgoztak. Kettejük közül a 34 éves Csizmadia az, aki válogatottságig is vitte kacskaringós pályafutása alatt, amely nem innen a szomszédból, hanem egy Maros megyei kisvárosból, Marosszentgyörgyről indult és kanyarodott 19 éve a trianoni Magyarország felé.

– Tizenhárom évesen igazolt le a marosvásárhelyi katonacsapat, az Armata serdülő gárdája, addig Szentgyörgyön rúgtam a labdát a grundon – idézte fel a kezdeteket Csizi, aki a közelmúltban televíziós kommentátorként is debütált az M4 Sporton. – Két év után Kecskemétre kerültem, aminek megvan a maga története. Otthon, Szentgyörgyön a magyar nyelvű tévéadásban megpillantottunk egy reklámot, amelyben a Kecskeméti TE csapata hirdetett toborzót. Azt mondtam édesapámnak, én bizony elmegyek, kipróbálom magam. Egymagam neki is vágtam a nagy útnak, tizenöt évesen, és két év múlva már be is mutatkoztam az NB I-ben. Ha valaki megkérdezi, hogyan kerültem Kecskemétre, mindenkinek azt mondom, magam sem tudom, sodródtam az árral...”

Csabát már a román ifjúsági válogatott toborzójára is meghívták, de ott valamiért könnyűnek találtatott. Itt, Kecskeméten, később Székesfehérváron, majd a Fradiban, ha törik, ha szakad, bizonyítani akart.

„2000-ben azzal a konkrét szándékkal jöttem el Marosvásárhelyről, hogy magyar válogatott leszek, és a vágyam 2007. február 6-án Limasszolban, Ciprus ellen valóra is vált. Az igazi bemutatkozásomnak azonban az első hazai válogatottságomat tartom, amikor 2007. március 28-án a Szusza Ferenc Stadionban 2-0-ra legyőztük Moldovát. Hogy miért? Mert ezen a mérkőzésen az édesapám is ott volt a nézőtéren, és meg is könnyezte, ahogy ott állt a fia a kezdőkörben, és a magyar Himnuszt hallgatta.”

A két magyar élcsapat, a Fehérvár és az FTC mellett Csizi játszott Ausztriában és Horvátországban is, majd idehaza a Gyirmótban és a Pápában, mígnem három és fél éve eljutott Budafokra. Előbb játékosként – összesen 65 bajnoki meccset játszott –, majd sérülése után immár vezetőedzőként.

„Amit tavaly októberben, amikor megbízott edző lettem, elvállaltam, azt teljesítettem: bennmaradt a csapat. A napokban meghosszabbította a szerződésemet a vezetőség, konkrétan Bélteky Róbert tulajdonos. A következő idényben az első tíz közé szeretném juttatni a csapatot, aztán fokozatosan egyre feljebb lépkedni. Úgy gondolom, mindig a lábunk elé kell nézni, mert ha túlságosan előre tekint az ember, akkor könnyen orra bukhat.”

Egy ilyen, két lábbal a földön álló sportemberrel, mint Csizmadia Csaba, ilyesmi nem fordulhat elő.

(Ch. Gáll András)