Ugrás a tartalomra

Szent István király ünnepe

2016. augusztus 22. hétfő
Régi hagyomány, hogy ezen a napon a budatétényi Szent István király plébánián szentmisét tartanak és megáldják az új kenyeret.
Szent István király ünnepe

Augusztus 20-án, Szent István napján az egész ország államalapító királyunkra emlékezett. Kerületünkben a  Szent István király plébánián tartott szentmisét követően a gyülekezet tagjai a templom kertjében található oltároknál imádkoztak, majd ezt követően, az utolsó állomásnál Udvarnoky László plébános megáldotta az új kenyeret, köztük Budafok-Tétény kenyerét is. Pár hónappal ezelőtt az önkormányzat egyik stratégiai partnerének, a Brucker Pékség tulajdonosának volt az ötlete, hogy szívesen megalkotnák a "kerület kenyerét". Az önkormányzat is az ötlet mellé állt és saját eszközeivel is segítette megvalósulását. A recept titkos, de annyit megtudtunk, hogy budafoki élesztőből készül, sváb recept alapján. A kenyér 75 dkg-os lesz, és az ünnep után a pékségben meg is lehet vásárolni. A bevétel egy részét jótékony célra fogják felajánlani. Az új kenyerek megszentelése után Szabolcs Attila országgyűlési képviselő felszelte az egyiket. Az idei Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon több helyszínen ingyenesen meg lehet majd kóstolni "Budafok-Tétény kenyerét".