Ugrás a tartalomra

Székely verbunk és szatmári táncok

2017. augusztus 18. péntek
A Nádasdy Néptánccsoport nagy sikert aratott a görögországi néptáncfesztiválon is
Székely verbunk és szatmári táncok

Kevés olyan esemény van a kerületben, amelynek kulturális részében ne szerepelne a Nádasdy Néptánccsoport. A nemrég külföldön vendégszereplő táncosok a pincejárat hangszeres fellépői között is helyet kaptak, hogy műsorszámaikkal még változatosabbá, színesebbé tegyék a budafoki programot. A Nádasdy Néptánccsoport vezetőjével, Vízi Tiborral a Törley Pezsgőpincészetben beszélgettünk.

Székely verbunk és szatmári táncok

– Hol jártak a közelmúltban?

– Görögországban voltunk. A 17. Nemzetközi Néptáncfesztiválra kaptunk meghívást Preveza városába, ahol rajtunk kívül még lengyel, szerb, ciprusi és görög csoportok mutatták be nemzetük táncait. Együttesünk Kárpát-medencei táncokkal hirdette a magyar néptánckultúrát. Harmincöt táncosunk a tíz nap alatt nemcsak színpadon, étteremben és tereken lépett fel, hanem az utcán, vonulás közben is. Nagyon jó érzés volt, hogy mi képviselhettük Magyarországot ezen a fesztiválon, amelyre Budafok-Tétény Budapest XXII kerület Önkormányzata, valamint a Soós István Borászati Szakképző Iskola Tangazdasága támogatásának köszönhetően utazhattunk el. 

– Szabadidős programmal is készültek a vendégszerető görögök?

– Preveza gyönyörű kisváros, amely egy félsziget csúcsán épült, így a táncosok minden nap más-más strandon fürödhettek. A vendéglátók jóvoltából raftingoltak (vadvízi evezés), megismerhették az éjszakai beach bárok hangulatát, a görög ételeket, és megnéztek több ókori műemléket, romot, közöttük a Nicopolis műemlékegyüttesét is.

– Máskor is jártak már hasonló rendezvényeken?

– A csoport szinte minden évben bemutatkozhat külföldön, így meghívtak már Spanyolországba, Törökországba, Szlovéniába, Montenegróba és Bulgáriába is, de ahhoz, hogy másfél órás előadást tudjunk produkálni, több mint tíz év tánctanulás szükséges. Ezek a fiatalok öt-hat évesen kezdtek el táncolni a Nádasdyban, és amit sikerként könyvelhetünk el, tizenöt-húsz év után, felnőttként is ebben a közösségben érzik jól magukat, itt táncolnak.

– A negyvenfokos melegben a lányok a pendelyt és a három alsószoknyát takaró, kötényes, pliszírozott bő szoknyában, a fiúk a vastag posztónadrágban, csizmában, kalappal a fejükön táncoltak a nap folyamán négy-öt alkalommal is. Szívesen vállalták a fellépést?

– Ahogyan máskor, most is az első hívó szóra jöttek. A körülmények egyébként kiválóak: kényelmes a színpad, jó a hangosítás, kellemes az öltöző, csak hát nagyon meleg van, de ez nem lehet akadály.

(Tamás Angéla)