Ugrás a tartalomra

Rendkívüli testületi ülés

2017. január 20. péntek
Fővárosi forrásmegosztás és alpolgármesteri illetmények
Rendkívüli testületi ülés

A január 19-ei rendkívüli testületi ülés két napirendi pontja közül az egyik a forrásmegosztásról szóló fővárosi önkormányzati rendelettervezet véleményezése volt, amely a kerületeknek idén „visszaosztható” bevételi forrásokról szól. Ennek a hatályba lépési határideje január 31. A tervezetben a többi között az szerepel, hogy az iparűzési adót 2017. évben a tavalyi évi tervszámnál 7 milliárd forinttal magasabb összegben 239 milliárd forintban, a pótlék, bírság bevételeket 400 millió forintban, a helyi adóztatással kapcsolatos kiadásokat pedig 200 millió forintban határozzák meg. Összességében az idei költségvetésben 36, 7 millió forinttal több visszaosztott forrással számolhat az önkormányzat azt követően, hogy a Fővárosi Önkormányzat zárszámadási rendeletét a 2016. évi tényleges adóbeszedési költségek elszámolásáról elfogadja a fővárosi testület. Éles vitát váltott ki a rendkívüli ülés második napirendi pontja, amikor az alpolgármestereknek járó illetményekről és költségtérítésekről szavaztak. Az ellenzék nem támogatta a három alpolgármester illetményalapjának emelését. A javaslat előterjesztője, Karsay Ferenc polgármester úgy érvelt, az alpolgármesterek a hivatalon belül szakterületekre leosztott felelős munkát végeznek, tevékenységük mindenki számára átlátható, nyomon követhető, az illetményalapjuk több éve nem változott, ellentétben a kerületi önkormányzati képviselőkével, amely a minimálbérhez igazodva, évről évre jelentős mértékben növekedett. A módosításokat az tette indokolttá, hogy január elsejétől törvényi szabályozással központilag emelték a polgármesteri béreket, ehhez igazodott helyi szintű szabályozással az alpolgármesterek bérkorrekciója.