Ugrás a tartalomra

Őrtűz Székelyföldért

2019. október 31. csütörtök
Budafokon is aláírást gyűjtöttek a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére
Őrtűz Székelyföldért

Hat évvel ezelőtt az önkormányzatok közül elsőként Budafok-Tétényben tűzték ki a székely zászlót, támogatva a székelyek autonómiatörekvéseit. Idén ötödik alkalommal gyúltak fel Budafokon az őrtűz lángjai, amely a székelység melletti kiállás újabb jele és bizonyítéka.

„Ez az idei alkalom kiemelten fontos, hiszen itt, Budafok-Tétényben is gyűjtjük az aláírásokat a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésére, melynek célja, hogy az Európai Unió kezelje kiemelten azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságaik megkülönböztetnek az őket körülvevő régiókétól” – mondta beszédében Karsay Ferenc polgármester a Tóth József és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében található dombon, az őrtűzgyújtás helyszínén. A rendezvényen közreműködött Kovács Alexandra és Tóth Johanna, a Nádasdy Kálmán Művészeti és Általános Iskola népzene tanszakos népi énekesei. Sánta Imre, a háromszéki Sotyor református lelkésze Székelyföld üzenetét olvasta fel a megjelenteknek, és megáldotta az őrtüzet: „Fellobbannak a lángok, hogy az őszi szélben egymásnak integessenek és jelezzék, őrhelyeinken állunk, vagyunk, élünk, létezünk, és senki nem tagadhatja meg tőlünk ezt a létezést” – mondta a lelkész.

A szívhez szóló gondolatok után Miklós András egyházgondnok olvasta fel a Székely Nemzeti Tanács felhívását. A helyszínen sokan álltak sorba, hogy aláírhassák az autonómiai törekvésről szóló kezdeményezést. „Az igazi élő szolidaritást mutatjuk meg ma mindenkinek, aki a magyar nemzethez tartozónak vallja magát. Nem mások lejáratására, megbántására törekszünk, a jogos jussát követelő székelység mellé állunk, akiknek a küzdelmei nélkül ma nem létezne Magyarország” – mondta beszédében Szabolcs Attila egykori polgármester.

Az emberek által kirajzolt kör, a máglya és az ellenszél jelképeiről és azok jelentéséről beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. „Ez a máglya a közös sorsunkat és a közös hivatásunkat jelképezi. Van egy nagyon komoly ellenszél, amely ezt a máglyát ki akarja oltani, melynek a hatásait régóta érezzük” – fogalmazott a politikus.

A beszédeket követően meggyújtották az őrtüzet, ami hosszú ideig fénylett a domb tetején.

(Viszkocsil Dóra)

Galéria: Horváth Tamás