Ugrás a tartalomra

Nem engem, a híveket illeti a dicsőség - mondta P. Udvarnoky László atya, kerületünk új díszpolgára. - Videóval frissítve!

2017. július 04. kedd
A sok munkát, eredményt amit nekem tulajdonítanak, nem én, a hívők közössége végezte el, érte el. Engem csak "rávettek", hogy velük együtt cselekedjem meg azt a sok "csodát" (...) - mondta "önvallomásában" a hagyományosan a Lics Pincészetben megtartott 14. díszpolgári találkozón László atya.
Nem engem, a híveket illeti a dicsőség - mondta P. Udvarnoky László atya, kerületünk új díszpolgára. - Videóval frissítve!

Az új, 25. díszpolgár egyúttal felajánlotta, hogy mostantól ameddig csak teheti minden hónap első szombatján a díszpolgárok lelki üdvéért fog ünnepi misét tartani, amelyre meghívja, várja a társaság összes, még élő tagjait. 

Garbóci László díszpolgár, helytörténész azt hangsúlyozta, 103 évvel ezelőtt Budafoknak volt már egy papdíszpolgára, Heller Iván plébános személyében. Hozzátette, nagy öröm és megtiszteltetés, hogy most egy pálos szerzetes lett a díszpolgárunk. A pálosok ugyanis mindig is a magyar hazáért, a nemzetért imádkoztak, a közösséget építették, akárcsak László atya. Neki köszönhető az is, hogy a fiatalok is rendszeres templomba járók lettek, pár év múlva bátran rájuk lehet bízni az országot. 

Bogó Ágnes 2016-os díszpolgári cím tulajdonosaként szintén azt emelte ki, hogy közvetlen stílusa miatt a fiatalok kedvence a budatétényi plébános, aki idén 75 éves, 50 éve kezdte meg a papi hivatását és éppen 15 éve szolgálja a budatétényi közösséget. Az irántuk tanúsított hűség az, ami miatt méltó a díszpolgári címre - tette hozzá.

Karsay Ferenc polgármester egy humoros személyes történettel kezdte a méltatást. Mint mondta, egyszer az utcán finoman kérdőre vonta László atya, miért nem látta őt egy ideje a misén, amire az volt a viccesnek szánt válasz, hogy azért, mert ő alapvetően református. Sokatmondó volt az atya viszontválasza: az nem számít, akkor is ott a helye a misén, a hívek közösségében. Karsay Ferenc egy rabbit idézve azt hangsúlyozta, a saját harcunkat mindig meg kell vívnunk, a győzelem, vagy a veszteség árán egyaránt, csak az nem fogadható el, ha meg sem vívjuk a sors által nekünk rendelt harcot. László atya ezt példamutatóan tette, teszi, és mindig magasabb szintre emelkedik ebben a szellemi küzdelemben. Ezért is érzem úgy, hogy jó helyre került az idei díszpolgári cím - tette hozzá Karsay Ferenc polgármester.

A Klauzál Gábor Társaság és a Lics Pincészet által rendezett találkozón a megjelenteket köszöntötte Glattfelder Tamás, a KGT elnöke és Dr. Mészáros Tamás, a Díszpolgárok Társaságának elnöke is. Hódi Szabolcs a KGT titkára megköszönte, hogy minden díszpolgár az első hívószóra igennel válaszolt. Hozzátette, László atya a meghíváskor még nem is tudhatta, miért kell részt vennie a találkozón, mégis elfogadta a felkérést. 

A Promontor TV összeállítása az eseményről:

 

Részletek:

https://youtu.be/lgU1lMqz_oU

https://youtu.be/tqpPbOavrdk