Ugrás a tartalomra

Negyven mezőkaszonyi iskolásnak és családjának jutott a budafok-tétényi adományvonalra érkezett támogatásokból és egyéni felajánlásokból

2017. február 21. kedd
Alapvető élelmiszereket, édességet és ruhaneműt is tartalmaztak azok az egységcsomagok, amelyeket a kaszonyi iskola leginkább rászoruló tanulói kaptak. Zugmann Péter alpolgármester a delegáció vezetőjeként egy új színes nyomtatót is átadott testvértelepülésünk iskolájának.
Negyven mezőkaszonyi iskolásnak és családjának jutott a budafok-tétényi adományvonalra érkezett támogatásokból és egyéni felajánlásokból

Mintegy 100 ezer forint érkezett az utóbbi hónapokban az önkormányzat http://adomany.budafokteteny.hu/ oldalára, amit az adományozók a mezőkaszonyi iskolában tanuló gyerekek étkeztetésének támogatására szántak.

Pénteken, február 17-én Zugmann Péter alpolgármester vezetésével, civil adományozókkal kiegészült önkormányzati delegáció vitt a testvértelepülésünkre, Mezőkaszonyba vállalkozók által felajánlott tartós élelmiszereket és jó minőségű ruhanemüket. A beregszászi nagyáruházban alapvető élelmiszereket is vásároltak. A magyar és az ukrán árak közötti jelentős különbségek, illetve a bonyolult vámügyi szabályok miatt ezzel a megoldással egyszerűbb, zökkenőmentesebb volt az adományok eljuttatása az érintettekhez. Közel háromszor több jó minőségű alapélelmiszert sikerült így szétosztani a rászoruló kaszonyi gyerekek, családok közt. A bevásárlásban, az egyencsomagok elkészítésében, illetve szétosztásában aktívan részt vett Tóth Sándor, Mezőkaszony polgármestere és Jánosi Angéla, a kaszonyi iskola igazgatója.

 

Az adománycsomagok közül néhányat személyesen adott át az önkormányzati delegáció vezetője az érintetteknek, a többit a következő napokban, az iskolában személyesen vehetik át az érintett gyerekek szülői. Az adományként kapott színes nyomtatót az iskola titkárságán használják majd a hivatalos iratok nyomatására, illetve az oktatáshoz szükséges módszertani anyagokhoz. A korábbi, elavult és meghibásodott nyomató cseréjére önerőből esélyük sem lett volna, az ukrán tanügyi szervektől pedig ígéretet se kaptak a pótlásra – mondta Jánosi Angéla igazgatónő. Zugmann Péter alpolgármester a budafokteteny.hu-nak nyilatkozva azt hangsúlyozta, mindenekelőtt a budafok-tétényieknek jár a köszönet és az elismerés, hiszen elősorban az adományszámlára érkezett befizetéseknek, támogatásoknak köszönhetően tudtunk most segíteni a szociálisan leginkább rászoruló mezőkaszonyi gyerekeken. – Bízom benne, hogy lesz folytatás, hogy a jövőben is lesznek további átutalások, hiszen az ukrajnai válságos gazdasági állapotok miatt a kárpátaljai testvértelepülésünkön, Mezőkaszonyban is hosszú ideig elkél még a segítség – tette hozzá Zugmann Péter alpolgármester.

A Karc FM Magyar hangok című műsorában  helyszíni riport az adományátadásról (az adásban 12.50-től) : http://karcfm.hu/archiv/magyar-hangok-2017-02-24-1225-1300/

A Promontor TV beszámolója: