Műfaji sokszínűség szaxofonra

Gyerekkorában – míg a többiek fociztak – Jász András zongorázott, képregényeket rajzolt és jazzt hallgatott. Tinédzser volt, mikor szaxofont vett a kezébe, és azonnal érezte: ez az ő igazi hangszere. Klasszikus zenei tanulmányai után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén diplomázott. Zenét szerez és tanít, 2008 óta muzsikál a Ghymes együttesben és játszik a Kéknyúl Hammond Bandben, koncertezik a barátaival, hat éve pedig Iván Szandrával duóban is fellép. A Pincejárat áprilisi vendégével, Jász Andrással a budafoki koncert kapcsán beszélgettünk.

– Milyen zenét játszik a duójuk?

– Mostanában egy új angol nyelvű anyagot mutatunk be Szandrával, a májusban megjelenő I heart Swing című lemezünkön szereplő jazz-standardeket, jazz-örökzöldeket, régi, nagy kedvenceink dalait a zongora, a szaxofon és az ének segítségével.

– Nemrég növendékei is ízelítőt kaptak az album anyagából.

– „Kedvcsináló” minikoncertet tartottunk a fiataloknak a munkahelyemen, a Rácz Aladár Zeneiskolában. A hangszerek színpadi megszólaltatásán és az éneken túl fontosnak tartom, hogy olyan generációt neveljünk ki, amely képes kiállni a színpadra és muzsikálni.

– A gyerekeket szaxofonozni tanítja, de mire oktatja az esküvőszervezőket?

– Zenész előadóként vezetek egy tanfolyamot, amelyen a zenéről, a különböző stílusokról, a zenekar kiválasztásáról tartok előadásokat az esküvőszervezőknek. Előfordul, hogy különleges megkeresésre DJ barátaim műsorát színesítve szaxofonozom is egy-egy házasságkötéskor. Szeptemberben például Iván Szandrával vagyunk hivatalosak egy esküvőre, ahol a nosztalgikus filmzenei hangulatot biztosítjuk majd az ifjú pár kérésére.

– Folyamatosan barangol a zene világában, mégis melyik stílus áll a legközelebb a szívéhez?

– Számomra talán a blues a legkedvesebb a maga egyszerűségében és komplexitásában. Nagyon izgalmasan és jól írja le a külvilágot. Avatatlan fülek számára végtelenül unalmasnak hangozhat, de aki benne él és szereti, annak a mindent jelenti. Nekem a szaxofon az a csatorna, amelyen keresztül eljutnak az üzeneteim a külvilághoz, közvetíti mindazt, ami bennem van, amit szeretek. A hangszeren keresztül nyilvánul meg a világképem, ezért nem a stílus fontos, hanem az, hogy az ember miként van jelen a zenében.

(Tamás Angéla)